Szektásoktól tartanak Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi városvezetés és a dél-koreai Li Man Hi közötti együttműködés kapcsán kongat vészharangot a POL néhány tanácsosa, állítva, hogy Li Man Hi az Élet Fájának és a Mennyek Királyának nevezi magát, azt hirdetve, hogy nélküle nincs megváltás.

A szokásosnál is nagyobb pezsgésre számítanak a segesvári középkori fesztiválon

Minden évben nagy népszerűség kíséri a segesvári középkori fesztivált, ám idén még több érdeklődőre számítanak, hiszen most a rendezvény 25. kiadásához érkeztek. Ahogy Gáll Ernő helyi tanácsos fogalmazott, jó látni ilyenkor azt a nyüzsgést, ami a városban tapasztalható.

A szokásosnál is nagyobb pezsgésre számítanak a segesvári középkori fesztiválon
2018. július 25., szerda

Útlevél legtöbb tíz nap alatt – Hargita megyében is

Legtöbb tíz munkanapra csökkentették az egyszerű elektronikus útlevelek elkészítésének határidejét, indokolt sürgősségi esetekben pedig legtöbb három nap alatt adják ki az ideiglenes úti okmányt.

Útlevél legtöbb tíz nap alatt – Hargita megyében is
2018. július 25., szerda

Fordult a kocka: vissza kell fizetni a támogatások egy részét az APIA-nak

Hargita megyében több mint hétezer állattenyésztő gazdától kell összességében mintegy egymillió eurót, azaz több mint 4,5 millió lejt visszakérnie az APIA-nak, az erre vonatkozó jegyzőkönyvekből már négyszázat ki is küldtek az érintetteknek. Utánajártunk, hogy mik a teendőik a gazdáknak.

Fordult a kocka: vissza kell fizetni a támogatások egy részét az APIA-nak
2018. július 25., szerda

Másfél tonna ribizlit szüreteltek a gyergyóalfalvi ültetvényen

Idén nagyon megviselte a májusi szárazság az alfalvi feketeribizli-ültetvényt, a termés kétharmada elveszett, de így is közel duplája lett a leszüretelt feketeribizli a tavalyi mennyiségnek. Az alfalvi polgármester évekig dédelgetett álma megvalósult.

Másfél tonna ribizlit szüreteltek a gyergyóalfalvi ültetvényen
2018. július 25., szerda

Tusványos: tömegek a nulladik napi koncerteken

Hosszú, kígyózó sorok a karszalagokért, a koncerttéren hatalmas tömeg, jó hangulat: fergeteges koncerttel indított a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján Rúzsa Magdi.

Tusványos: tömegek a nulladik napi koncerteken
2018. július 24., kedd

Együttműködési szerződést kötöttek, hogy lehessen pályázni a csíkpálfalvi út befejezésére

Pályázni készül a Hargita megyei önkormányzat a Csíkdelnét Pálfalvával és Csomortánnal, illetve Csíkszeredával összekötő 123E jelzésű megyei út felújításának befejezésére európai uniós finanszírozásra.

Együttműködési szerződést kötöttek, hogy lehessen pályázni a csíkpálfalvi út befejezésére
2018. július 24., kedd

Székelyföldről is indulnak buszok a bukaresti magyarnyelv-ellenes tüntetésre

A szervezők szerint több száz román vonul július 29-én Bukarestbe, hogy a közigazgatási kerettörvény ellen tüntessen. A tiltakozók azzal riogatnak, hogy a jogszabály révén hivatalos státust nyer a magyar nyelv Romániában.

Székelyföldről is indulnak buszok a bukaresti magyarnyelv-ellenes tüntetésre
2018. július 24., kedd

Erre figyeljünk a bőséges gombaszezonban

Rég nem volt ilyen bőséges gombatermés, mint idén, ezzel együtt viszont a gombamérgezések veszélye is megnőtt. Néhány tanács a szakértőtől, hogy mire figyeljünk.

Erre figyeljünk a bőséges gombaszezonban
2018. július 24., kedd

Ezer lejt jutottatott vissza a jogos tulajdonosának – kitüntették a rendőrök

Önkéntes rendőr-oklevelet és személyre szóló emléklapot kapott egy sepsiszentgyörgyi hölgy a Kovászna megyei rendőrségtől, mert ezer lejt juttatott vissza a tulajdonosának.

Ezer lejt jutottatott vissza a jogos tulajdonosának – kitüntették a rendőrök
2018. július 24., kedd

Újra feltűntek a varrógépes-csalók Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön forgalmas utcáin, a lámpaoszlopokon tűntek fel újra a hirdetések, hogy német gyűjtő régi varrógépeket és festményeket vásárol. A rendőrség arra figyelmeztet, ne dőljünk be az átverésnek.

Újra feltűntek a varrógépes-csalók Sepsiszentgyörgyön
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2018. július 24., kedd

Búcsút tartanak a Csobot-hegyi kápolnáknál

Hagyományt kíván teremteni idéntől Gyergyószentmiklós önkormányzata, Jézus Krisztus nagymamájának ünnepén köszöntve a nagyanyákat, áldást kérve életükre.

Búcsút tartanak a Csobot-hegyi kápolnáknál
2018. július 24., kedd

Sakkozni fognak a tornából felmentett diákok

A testnevelésből felmentett diákok sakkozni tanulnak – hívja fel a figyelmet Valentin Popa oktatási miniszter rendeletére a Román Sakkszövetség. Eddig országos szinten mintegy két és félezer testnevelő tanár szerezte meg a sakkoktatáshoz szükséges képesítést.

Sakkozni fognak a tornából felmentett diákok
2018. július 24., kedd

212 millió lejt utalt ki a kormány az árvízkárok helyreállítására

A kormány keddi ülésén 212 millió lejt utalt ki 28 megyének az árvíz által tönkretett infrastruktúra kijavítására – közölte Nelu Barbu kormányszóvivő.

212 millió lejt utalt ki a kormány az árvízkárok helyreállítására
2018. július 24., kedd

A vízió szintjére kell felhozni a valóságot, hogy turistaközpont lehessen Gyergyószék

Egy szereplő önmagában kevés – igaz az állítás a turizmusra is, Gyergyó is térségben gondolkodva teremtheti meg az élményt, a turisztikai árucikket. Ha Gyergyószék összefog, vonzóvá válik a vendégek számára. Ez a jövő. A jelen kevésbé kecsegtető.

A vízió szintjére kell felhozni a valóságot, hogy turistaközpont lehessen Gyergyószék
2018. július 24., kedd

Tusványos: elkezdődött a tábor „belakása”

Bár az időjárás egyelőre nem a sátorozásnak kedvez, de láthatóan éppen ez a legkisebb gondjuk a Tusványosra érkező fiataloknak. Találkozások, becsekkolás, karszalag-váltás, sátor-állítás és még egy kis lazítás is belefér az esti koncertek és buli előtt. Fotókon mutatjuk.

Tusványos: elkezdődött a tábor „belakása”
2018. július 24., kedd

Szenvedélyünk Tusványos: napi két koncert, közel 300 előadás

Már hagyományosnak számító zenei felhozatallal és színes programkínálattal várják a résztvevőket a  szombat éjjelig tartó Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, ismertebb nevén Tusványoson. A nulladik nap szellősebb kínálata után szerdától beindul a fesztiválélet.

Szenvedélyünk Tusványos: napi két koncert, közel 300 előadás
2018. július 24., kedd

Új és visszatérő csapatok nevezését várják a Pityókafesztiválra

A Csíkszeredai Városnapok alatt megszervezendő 18. Pityókafesztiválra a csíkszeredai önkormányzat turisztikai irodája várja a gasztronómiai tudásukat bemutatni kívánó új és visszatérő csapatok nevezését.

Új és visszatérő csapatok nevezését várják a Pityókafesztiválra

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye