A nagyáruházak, plázák már hétfőn kifüggesztették Marosvásárhelyen, hogy az előttünk álló hétvégén, tehát már pénteken is 18 óráig lehetnek nyitva. Az intézkedésre azért van szükség, mert a városban is elérte a fertőzöttségi mutató a 4 ezreléket.
Az elmúlt harminc év legnagyobb költségvetését fogadta el csütörtöki online ülésén Kovászna Megye Tanácsa.
Tizenegy fellépővel és számos kísérőprogrammal rendezik meg június végén a FeltöltŐ ökumenikus keresztény zenei fesztivált. A gyergyószentmiklósi esemény szervezői önkéntesek bekapcsolódását várják.
A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség szakértőivel egyeztettek Sepsiszentgyörgy és a környező nyolc település együttműködésének lehetőségeiről, hogy kiterjeszthessék a városi közszállítást és bicikliút-hálózatot építsenek.
Egy medve bukkant fel a csíksomlyói sípálya közelében – értesítették a hatóságokat csütörtök este.
Az egészségügyi igazgatóságok országos programokra szánt költségvetési kerete már tavaly novemberben kimerült, kiegészítést nem kaptak, így azóta nem tudtak ingyen tejport biztosítani a jogosultaknak.
Az elmúlt 24 órában hatvannégy új koronavírus-fertőzést mutattak ki Háromszéken, ebben az időszakban 293 tesztet végeztek, 674 aktív esetet tartanak nyilván, tájékoztat csütörtökön a prefektúra.
Munkaidőn kívül hazafelé tartó marosvásárhelyi tűzoltó mentette meg egy balesetet szenvedett, eszméletlen autóvezető életét szerda este.
Tüdőkórházat épít, képtárépületet, kastélyt korszerűsít Kovászna megyében az Országos Befektetési Ügynökség (CNI).
Jövő csütörtökön dönt Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete a város idei költségvetéséről: a tervezetet a városvezetőség mutatta be. Reményeik szerint vita nélkül megy majd át, hiszen az összeállításában az önkormányzatot alkotó két frakcióval közösen dolgoztak.
Az elmúlt huszonnégy órában Maros megyében 113 új koronavírusos esetet azonosítottak, kórházban pedig 461 személyt kezelnek.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Ismeretlen körülmények között beesett a patakba egy hétéves kislány Gyergyószentmiklósnál. A kislányt a városi kórházba szállították, életét azonban nem sikerült megmenteni.
Egyre népszerűbb a környezettudatos életmód, a szelektív hulladékgyűjtés Székelyföldön is, a lakosság törekvéseit pedig különböző kampányokkal támogatják a témában érintett cégek. Csíkszéken tavaszi üveggyűjtést tartanak a héten, amely során 30 banit fizetnek a hulladék kilogrammjáért.
A Marosvásárhelyi Rádió újból megszervezi a Föld napja alkalmából a Maros parti takarító akcióját, április 17-én, szombaton délelőtt 10 és délután 4 óra között. Az önkénteseket a Hét fák és a szentkirályi gát közötti szakaszán várják.
Zakariás Zalán rendezésében mutatja be a Csíki Játékszín szerdán 19 órától Georges Feydeau Bolha a fülbe című klasszikus vígjátékát. A bemutatót követően az előadás április 24-én (szombat) és 25-én (vasárnap) 19 órától is látható lesz.
Nem kedvezett az időjárás a biciklis reggelit kínálóknak, illetve fogyasztóknak, de az is rányomta a bélyegét az akcióra, hogy szünetel a tanítás az iskolákban, illetve nagyon sokan otthonról dolgoznak.
Őrző-védő cég szolgáltatásainak igénybevételével szorítaná vissza a kukázást és a guberálást Csíkszereda Polgármesteri Hivatala – tájékoztat az intézmény. Arra kérik a lakosságot, hogy legyen partnerük ebben a folyamatban.
A szerdai kiugrást követően visszaesett csütörtökre az új fertőzések száma Hargita megyében, egy haláleset viszont az elmúlt 24 órában is történt a térségben. A kórházban ápoltak száma tovább csökkent, a gyógyultaké pedig magas volt, a fertőzöttségi arány viszont nőtt egy kevéssel.