Tavaly fejezték be a kézdivásárhelyi kórház sebészeti osztályának helyet adó épület felújítását, ám a működési engedély kibocsátásának feltétele, hogy az egészségügyi intézmény főépülete és a sebészet közé tűzfalat emeljenek.
A háromszéki oktatási intézmények összesen csaknem 16 millió euró értékben kaphatnak informatikai és digitális készülékeket, valamint új bútorokat, berendezéseket – közölte a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. Kérdés, hogy ezek hová kerülnek.
Hozzálátnak szerdán a sepsiszentgyörgyi Stadion utca aszfaltozásához a Vasile Goldiș utca és Kórház utca között – olvasható a megyeszékhely polgármesteri hivatalának honlapján.
Két érdekes irat tanulmányozható a marosvásárhelyi városháza honlapján, az egyik a 2023-2030-as évekre vonatkozó sport-, a másik a kulturális stratégia. Érdemes „fellapozni” őket és amennyiben javaslataink, hozzászólásaink vannak elküldeni azokat.
Egy gyanúsan közlekedő sofőr miatt értesítették a sepsiszentgyörgyi rendőrséget keddre virradóra.
Borszék és Maroshévíz között három, Madéfalván pedig egy férfi szenvedett sérüléseket közlekedési balesetben hétfőn.
Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, késni fog a tej-kifli-program elindítása Hargita megyében. A folyamathoz még nincsenek elfogadva a végrehajtási normák, és csak ezt követően lehet majd elkezdeni a közbeszerzési eljárást.
Egy szúróeszközzel megfenyegette, majd elvette egy nő mobiltelefonját egy férfi szombaton Gyergyószárhegyen. A gyanúsítottat őrizetbe vették.
Több hétvégi ház-tulajdonost is megkárosítottak egyelőre ismeretlen elkövetők a Rétyi víkendtelepen.
Népzenétől és néptáncosoktól lesz hangos csütörtöktől szombatig Székelyudvarhely, hiszen ismét megrendezik az Erdélyi Táncháztalákozót, amely a legnagyobb ilyen jellegű eseménynek számít a régióban.
Míg az elmúlt években Sepsiszentgyörgyön Föld és Hold fényinstallációkat láthattunk az Erzsébet parkban, idén a városháza és a Lights On Romania egy „szentjánosbogár-mezőt” hoz ide. A különleges fényinstalláció szeptember 8–17. között lesz látható.

Karrierje jelentős részét a két együttes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kispadján töltötte a tapasztalt szakember, Valentin Suciu.
A sepsiszentgyörgyi Kós Károly utcán, ahol a Tabakó fesztivál miatt is sűrűbben ellenőrizte a rendőrség a sofőröket, nem egészen egy óra különbséggel két drogos fiatal sofőr is fennakadt a szűrőn.
Lassan halad a városközponti mélygarázs létesítésének előkészítése Csíkszeredában, idén várhatóan a versenytárgyalást írják ki a terület hosszú távú haszonbérbe adására. Parkolóház számára is van kiszemelt telek.
Tragikus hirtelenséggel, vasárnap elhunyt Baróti Csaba, Székelyszentkirály plébánosa – adja hírül a romkat.ro katolikus hírportál. Az életének 53., papságának 29. évében járó plébánost szülőfalujában, Gyergyócsomafalván helyezik örök nyugalomra.
A szeptember 11-én induló tanévben hét Kovászna megyei iskolában folytatódik a Meleg ebéd elnevezésű program. A dálnoki Darkó Jenő Általános Iskola is ezek közé tartozik, igaz, hogy a meleg ebéd helyett szendviccsel.
Medvét gázoltak halálra hétfőn a romániai A3-as autópálya Kolozsvárt elkerülő erdélyi szakaszán, személyi sérülés nem történt – írja az MTI a Cluj24.ro hírportál nyomán.
Nyolc tervet lehet támogatni a marosvásárhelyi, idén ősszel megrendezendő Bikeathon kerékpározáson, amelyre a családokat, gyerekeket és a terepkerékpározást kedvelőket egyaránt várják. Az esemény egy közös kerékpáros felvonulással zárul.
Két dolog is közös volt a Gyimesfelsőlokon és Szépvízen balesetező kerékpárosokban: fiatalkorúak és alkohol hatása alatt közlekedtek.