Hirdetés
Hirdetés

Értelmi fogyatékkal élők képzőművészeti alkotásait díjazzák

A TranszArt Camp egyik alkotása •  Fotó: Outsider Art - Írisz ház Facebook-oldala

A TranszArt Camp egyik alkotása

Fotó: Outsider Art - Írisz ház Facebook-oldala

A sepsiszentgyörgyi Írisz ház tizenharmadik alkalommal rendezi meg képzőművészeti pályázatát, amelyre a Romániában élő és alkotó, értelmi fogyatékkal élő művészlelkek munkáit várják. A Diakónia Keresztyén Alapítvány akkreditált intézményének felhívása szerint idén Az égig érő fa meséjéből kell inspirálódniuk a jelentkezőknek.

Farkas Orsolya

2023. november 15., 12:202023. november 15., 12:20

A pályázatra minden jelentkezőtől három munkát várnak, egyiket az említett mese kapcsán kell elkészíteni, a másik két alkotás esetében szabadon választott témában dolgozhatnak. A beérkezett kreációkat avatott szakmai zsűri bírálja majd el, a bizottság elnöke Deuten-Makkai Réka művészettörténész.

Minden időben beérkezett munkát kiállítanak, a nyertesek alkotásai a Diakónia Keresztyén Alapítvány tulajdonába kerülnek. Az első helyezettet 2500, a másodikat 1500, a harmadikat pedig 1000 lejes díjban részesítik.

A jelentkezés alapvető feltétele, hogy a pályázónak be kell töltenie a 18. életévét és bizonyítania kell, hogy értelmi fogyatékkal él.

Hirdetés

Az októberi, sepsikőröspataki TranszArt Camp során már körbejárták a királykisasszony és a kiskondás történetét, és a központi jelkép, a fa témáját.

„Hogyan ábrázolnád a fát? Te vagy a fa? Része vagy a fának? Ha nem, hol áll a fa? Az erdőben? Egy tisztás közepén? Te is rajta vagy a képen? Közel a fához vagy messze tőle? Esetleg rajta vagy? Bátor vagy felmászni rá? Az egész fa látszik vagy cssak egy része, pl a gyökere vagy egy ága? Még mit ábrázolnál a képen? Milyen technikát alkalmaznál? Sima, egyenletes ecsetvonásokat, vagy inkább durvábban, vastagabban vinnéd fel a festéket? Talán még ragasztanál is valamit a képre, például fakérget vagy leveleket?” – sorakoznak a kérdések a pályázat felhívásában, amely ötletelésre buzdítják az olvasókat is.

A leadott munkáknak néhány alapvető követelménynek kell megfelelniük:

minimum A4-es formátumot kell követni, legyen az vászon, papír, fa vagy karton, amire rajzolhatnak és festhetnek színes ceruzával, akrillal, vízfestékkel, pasztell- vagy olajkrétával, tussal, olajfestékkel.

A kisplasztikával jelentkezők dolgozhatnak fából, kőből agyagból és gipszből is, faraghatnak, formázhatnak, önthetnek, de a kisplasztika nem lehet használati tárgy (pl. gyertya, képeslap, stb.). Fontos, hogy az alkotásoknak befejezettnek kell lenniük, és nyilvánosság előtt nem lehetnek bemutatva a pályázat előtt. A munkákat berámázva, paszpartúzva kell beküldeni az Írisz ház postai címére.

A kiállítás helyéről és időpontjáról a szervezők később küldenek tájékoztatást. További információkról, fejleményekről az Írisz ház Ousider Art nevű Facebook-oldalán értesülhetnek az érdeklődők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés