
Nem aszfaltozzák újra az útszakaszt, hiszen így könnyebb helyi forrásokból karbantartani azt
Fotó: László Ildikó
Nem először csúszott el a talaj tavasszal a Kecseten és Kecsetkisfaludon átvezető 35-ös jelzésű községi út alatt, ahol emiatt lényegesen megrongálódott az autósok által használt útfelület. Farkaslaka község vezetősége egyelőre járhatóvá tette az utat, de a későbbiekben kénytelen lesz külső forrásokért folyamodni a végleges megoldás érdekében.
2023. november 14., 20:012023. november 14., 20:01
Először tavaly év végén rongálódott meg a 35-ös községi út Kecset határában, ezt követően pedig helyi forrásokat használva javította ki a hibákat Farkaslaka Polgármesteri Hivatala.
Ekkor ideiglenesen figyelmeztető táblákat helyeztek ki, valamint elkerítették a veszélyes részt. A gondok miatt kénytelenek voltak egysávosra csökkenteni az útfelületet a helyszínen.
Fotó: László Ildikó
Kovács Lehel, a község polgármestere lapunknak elmondta, hogy időközben ismét javításokat végeztek a helyszínen:
Ezek után már nem aszfaltoztak, csupán lekövezték a járható felületet, ugyanakkor figyelmeztető táblákat helyeztek el. A költségek csökkentése érdekében saját munkagépeiket használva végezték el kollégáik a beavatkozást.
Fotó: László Ildikó
– magyarázta az elöljáró.
Mint fogalmazott: tisztában van vele, hogy ezzel nem oldották meg a problémát, csupán ideiglenesen járhatóvá tették az utat. Az út tartós rendbetétele érdekében
Fotó: László Ildikó
Ennek alapján kellene egy nagyobb értékű munkálatot elvégezni ám a beruházás költségeinek előteremtéséhez külső forrásra van szükség. Jelenleg egyébként nincs lehetőségük a szakértői vélemény megrendelésére sem a kormány által életbe léptetett sürgősségi rendelet miatt, amely év végéig korlátozza az önkormányzatok kiadásait.
Kovács hozzátette, többször is próbáltak már pénzt kérni a munkálatokra a kormány sürgősségi tartalékalapjából, de eddig nem jártak sikerrel.
– fogalmazott.
Fotó: László Ildikó
A polgármester közölte, hogy hasonló gondok vannak Kecsetkisfaludnál is, ahol jelenleg is megfigyelhető, hogy megsüllyedt az út, megrongálódott az aszfalt. Ott is többször kellett javításokat végezzenek, de a problémák újra jelentkeztek. Éppen ezért valószínű, hogy ott is egy komoly beruházásra van szükség a megoldáshoz.
Fotó: László Ildikó
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!