
Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
Újabb, a környezettudatosságot népszerűsítő projekttel rukkolt elő a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány: ezúttal kifejezetten a helyi vállalkozókat szólítják meg.
2021. április 08., 18:402021. április 08., 18:40
A Zöld lábnyom névre keresztelt kezdeményezés az SZKA és a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal közös projektje. Célja, hogy facsemete-vásárlásra ösztönözze a vállalkozókat, illetve arra, hogy a falültetésben is szerepet vállaljanak.
Az első vállalkozás, amely bekapcsolódik a kezdeményezésbe, a Color Metal Kft., amellyel közösen indította az SZKA 2019-ben a KupakSzív programot. A vállalkozás 500 facsemete vásárlását, gondozását finanszírozza, és a vállalat munkatársai részt vesznek az ültetési munkálatokban is: az első ültetés szombaton lesz az Ivó völgyében.
Érdekes adalék, hogy a programban olyan fajtákat ültetnek, amelyek magas biodiverzitás-értéket képviselnek. Ilyen például a cirbolyafenyő vagy a szelídgesztenye. Ennek előnye, hogy ezeket a fafajokat nem fogják felnőtt korukban kivágni. A szombati akciót követően a frissen elültetett fák helyszínét online térképen is megjelenítik, így bármikor elérhető, megtekinthető, hogy hová is került az az 500 csemete, amely hozzájárul a környék biodiverzitásának fenntartásához és javításához.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!