
Már az első zarándokvonatok 600–700 zarándokot hoztak. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Több mint húsz éve annak, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején a csíkszeredai katolikus plébánia szervezésében szállásolják el a magyarországi zarándokokat helyi családoknál. Mostanra különösebb szervezés nélkül is működik ez, úgy is fogalmazhatunk, hagyománnyá nőtte ki magát. A búcsúra érkező zarándokok közül többen visszatérő vendégeivé váltak szállásadóiknak, de új ismeretségek, barátságok is köttettek.
2023. május 26., 22:492023. május 26., 22:49
2023. május 27., 08:522023. május 27., 08:52
A csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia címzetes esperesével beszélgettünk arról, hogyan is kezdődött a zarándokok fogadásának, elszállásolásának hagyománya a csíki családoknál. Mint Darvas-Kozma József mesélte,
főleg 1993 óta, amikor a Somlyó-hegy nyergében kezdték el celebrálni a búcsús szentmisét, és a Duna Televízió is hírt adott róla, illetve azóta is közvetíti a pünkösdi liturgiát. A zarándokvonatok pedig 600–700 zarándokot hoztak, akiknek az elszállásolását meg kellett oldani.
A csíkszeredai plébánia 2000-ben hirdette meg a zarándokfogadás lehetőségét, a hívek feliratkoztak, és jelezték a szervezőknek, hány személyt tudnak vállalni. Így szállásolták el több mint ötszáz családnál a határon túlról érkező híveket. A plébánián is szálltak meg zarándokok,
osztotta meg az esperes. Hozzátette,
egyrészt azért, mert baráti kapcsolatok alakultak ki a fogadó családok és a zarándokok között, így a következő években visszatértek hozzájuk,
másrészt az utazási irodák, a zarándokvonatok és -buszok szervezői különböző szálláshelyekkel, szállodákkal, panziókkal, fogadókkal alakítottak ki partnerséget, akik vendégül láthatták a Magyarországról érkezőket.
Idén, akárcsak a korábbi években, a szálláshelyek többnyire telt házasak ebben az időszakban, a szálláskínáló weboldalakon már csak elvétve lehet üres szobát találni Csíkszereda környékén. Vidéken még akadnak olyan plébániák, ahol még most is megszervezik a zarándokok elszállásolását helyi családoknál,
Kovács Károly plébános elmondta, ez idén sem történt másként, a több mint száz személynek a plébánián, a zarándokszállóban, a hittanteremben és a csűrben biztosítottak helyet. 2021-ben volt harminc éve annak, hogy a szárhegyi hívek egy csoportja, felélesztve a régi hagyományokat, újraindította a csíksomlyói gyalogos zarándoklatot. Erről egy fotókiáltással emlékeztek meg Édesanyánk hozzád jöttünk címmel, amelyet Dánfalván lehet megtekinteni.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
szóljon hozzá!