
Képünk illusztráció
Fotó: Sándor Csilla
A következő időszakban a beszállítók lehetőségeikhez mérten minden gazdához eljuttatják a Pro Economica Alapítványnál megpályázott, a magyar kormány támogatásával megvásárolt mezőgazdasági gépeket.
2020. március 27., 12:492020. március 27., 12:49
Kovászna Megye Tanácsa tájékoztatása szerint a Pro Economica Alapítvány a járványhelyzet ellenére is folytatja a munkát, a biztonsági előírásoknak eleget téve. A székelyföldi kis összegű mezőgazdasági támogatási program keretében március 31-éig szeretnék befejezni a támogatások kifizetését.
Székelyföldről több mint ötezren vettek részt az elmúlt évben a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjában kiírt projektben. Ezen belül Háromszéken a pályázatok száma meghaladta az 1200-at, ebből több mint 1100-at bíráltak el pozitívan.
– emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette, ünnepélyes átadást terveztek, de ez a járvány miatt elmarad, a gazdáknak pedig a tavasz beköszöntével szükségük van a gépekre. A megyei önkormányzat elnöke kéri azon gazdák türelmét és megértését, akik még nem kapták meg a gépeket. A cégek az elkövetkező időszakban igyekeznek mindenkihez eljuttatni a megpályázott eszközöket. A nagybaconi gazdák, a megpályázott gépeket Nagy István falugazdásztól vehetik át, aki a pályázat kapcsán elmondta, „történelmi pillanat volt számunkra ezt a pályázat, hiszen annak idején, a négyéves magyar időben, 1940 és 1944 között volt még a magyar állam részéről hasonló székelyföldi gazdatámogatásra példa.”
A Pro Economica Alapítvány munkaközössége felhívja azon pályázók figyelmét, akik értesítést kaptak a hiánypótlásról, hogy a lehető legrövidebb időn belül töltsék fel a proeconomicaalapitvany.ro oldalra a kért iratokat a kifizetési kérelmek véglegesítése érdekében. Figyeljenek arra, hogy a lejben igényelt támogatás esetén, a jelenlegi HUF–RON valutaváltási árfolyam miatt jelentős árfolyamveszteségből adódó különbözet alakulhat ki. Kérnek minden gazdát, vállalkozót és partnert, hogy tartsák tiszteletben a hatóságok előírásait, a kommunikációt és az ügyintézést ebben az időszakban lehetőség szerint korlátozzák az online felületekre.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
szóljon hozzá!