Hirdetés
Hirdetés

Vízkereszt, a többjelentésű ünnep

Archív •  Fotó: Barabás Ákos

Archív

Fotó: Barabás Ákos

Vasárnap vízkereszt ünnepét ülik a római katolikus egyházban. A karácsonynál régebbi jeles nap főünnep. Jézus keresztségének vasárnapján ér véget a karácsonyi időszak, utána elkezdődik az évközi idő, és hamvazószerdáig tart a farsang.

Molnár Melinda

2019. január 04., 20:272019. január 04., 20:27

Január 6-a az Úr megjelenésének (Epiphania Domini) napja, magyar nevén vízkereszt, korábbi megnevezése szerint Szentkereszt. Annak emlékét ülik meg, hogy az Üdvözítő ezen a napon nyilvánította ki magát. A 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Nyugaton a háromkirályok imádásának, Keleten pedig Krisztus Jordán-folyóban való megkeresztelkedésének ünnepe lett. A második vatikáni zsinat óta a nyugati egyház liturgiája az epifánia jelentésének megfelelően Urunk megjelenésének, Istenként való megnyilatkozásának hármas eseményét jeleníti.

Vízszentelés

Ilyenkor szentelik meg templomainkban a vizet, a szertartásból ered az ünnepnap ma használatos magyar neve. Rendszerint

nagyobb edényekben kérnek áldást a vízre, amiből haza is visznek a hívek.

A szenteltvíz nemcsak az egyházi szertartásokban, hanem az otthoni szakrális cselekvéseknél, ugyanakkor a népi hiedelemben is szerepet játszik. A kereszteléstől a halálig elkíséri az emberi élet állomásait.

Hirdetés

Napjainkban is szentelt vízzel hinti meg a pap a lakásokat, amikor a házszentelés alkalmával elviszi a karácsonyi örömhírt a családokhoz, és együtt imádkoznak, Isten áldását kérve az új esztendőre. Az otthonok ajtajára a napokban felkerül a kereszt jele, az évszám és a három betű: C, M, B. Egyik értelmezés szerint a három napkeleti bölcs latin nevének kezdőbetűit jelzi (Caspar, Melchior, Balthasar); másik értelmezés szerint pedig az áldás latin szövegére utal: Christus Mansionem Benedicat! Vagyis: Krisztus áldja meg ezt a hajlékot!

Hiedelmek, szokások

A magyar népi kalendáriumban vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárónapja. A lányok számára férjjósló alkalom volt. Még egyszer meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, szétosztották a megmaradt édességet, a fát tűzre tették, és gonoszűzőül egy ágacskát a szentkép mögé tűztek. Az esti harangszó után kántáltak, és kezdődött a gyermekek részvételével a csillagjárás misztériumjáték. Gonoszűző és szerencsevarázsló napként is ismert volt. Időjárásából a tél hosszára, a nyár esős vagy száraz voltára, közvetve a termésre, főleg a bortermésre adott előjelt a régieknek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Hóolvadás után gödörleltár: nehéz helyzetben a székelyudvarhelyi utak

A kemény tél és a jelentős mennyiségű csúszásgátló anyag alaposan próbára tette Székelyudvarhely útjait. Míg a kövezett utcákban az esővíz vájt magának mély medreket, az aszfaltozott felületeken a fagy és az olvadás váltakozása okozott jelentős károkat.

Hóolvadás után gödörleltár: nehéz helyzetben a székelyudvarhelyi utak
Hirdetés
2026. február 25., szerda

Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér az SZNT Marosvásárhelyen

Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a román hatóságoktól március 10-i marosvásárhelyi felvonulásával kapcsolatban, amelyet a székely szabadság napja alkalmából tartanak meg.

Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér az SZNT Marosvásárhelyen
2026. február 25., szerda

Drónmaradványok esetleges becsapódására figyelmeztették a Tulcea megyeieket – frissítve

Tulcea megye északi részének lakói szerdán 18 óra 15 perc körül Ro-Alert riasztást kaptak az orosz-ukrán háborúval összefüggésben.

Drónmaradványok esetleges becsapódására figyelmeztették a Tulcea megyeieket – frissítve
2026. február 25., szerda

Már több mint 60 ezren kérik, hogy az elektromos cigarettát is tiltsák ki a zárt terekből

A Declic Közösség szerdán több mint 62 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be az egészségügyi minisztériumhoz, amelyben az elektronikus cigaretták használatának betiltását sürgetik valamennyi zárt légterű nyilvános helyeken.

Már több mint 60 ezren kérik, hogy az elektromos cigarettát is tiltsák ki a zárt terekből
Hirdetés
2026. február 25., szerda

Inflációkövető árréskorlátozáson dolgozik a mezőgazdasági minisztérium

A mezőgazdasági minisztérium törvénytervezetet dolgoz ki valamennyi agrár-élelmiszeripari termék kereskedelmi árrésének automatikus korlátozásáról arra az esetre, ha az infláció meghaladja az 5-6 százalékot – jelentette be az agrárminiszter.

Inflációkövető árréskorlátozáson dolgozik a mezőgazdasági minisztérium
2026. február 25., szerda

Az AUR kétfordulós választást vezetne be a polgármesterek és megyei tanácselnökök megválasztására

A polgármesterek és a megyei tanácselnökök kétfordulós megválasztását bevezető törvénytervezetet iktatott szerdán a parlamentben a Románok Egyesüléséért Szövetsége (AUR).

Az AUR kétfordulós választást vezetne be a polgármesterek és megyei tanácselnökök megválasztására
2026. február 25., szerda

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Hirdetés
2026. február 25., szerda

Ne lehessen a fagyasztott sertéshúst friss húsként értékesíteni – szabályt módosítana a mezőgazdasági miniszter

A mezőgazdasági minisztérium jogszabálymódosításra készül annak érdekében, hogy az EU-ból Romániába érkező fagyasztott sertéshúst ne lehessen friss húsként feltüntetve értékesíteni – jelentette be szerdán Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

Ne lehessen a fagyasztott sertéshúst friss húsként értékesíteni – szabályt módosítana a mezőgazdasági miniszter
2026. február 25., szerda

Nemsokára megjelenik a Hivatalos Közlönyben a közigazgatási reformról szóló sürgősségi rendelet

A közigazgatási reformról szóló sürgősségi rendelet hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben – jelentette be szerdán a Facebook-oldalán Ilie Bolojan miniszterelnök.

Nemsokára megjelenik a Hivatalos Közlönyben a közigazgatási reformról szóló sürgősségi rendelet
2026. február 25., szerda

Több mint 50 bevetésen vettek részt a Hargita megyei tűzoltók az elmúlt 5 napban

Több mint 50 alkalommal riasztották a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat február 20–24. között. A bevetések főként elsősegélynyújtási feladatokat jelentettek.

Több mint 50 bevetésen vettek részt a Hargita megyei tűzoltók az elmúlt 5 napban
Hirdetés