
Fotó: Haáz Vince
Nem károsodott statikailag az a tömbház Marosvásárhelyen, amelynek egyik földszinti lakrészében gázrobbanás történt csütörtök reggel. A Maros megyei építkezési felügyelőség szakemberei a délelőtt folyamán kétszer is helyszíneltek, méréseket végeztek és megállapították, hogy nem történt károsodás az épület szerkezetében, tehát a lakók visszatérhetnek otthonaikba.
2019. január 03., 17:562019. január 03., 17:56
2019. január 03., 17:582019. január 03., 17:58
A helyszínre kiszállt többek között az elektromos áramot szolgáltató Electrica cég is, amely úgyszintén azt állapította meg, hogy a vezetékek nem sérültek, és visszakapcsolta a villanyáramot. Sőt, a vízvezetékeket sem érte károsodás.
A hajnali három óra tájban keletkezett robbanás oka nagy valószínűség szerint gázszivárgás lehetett – nyilatkozta Cristian Virag, a Maros megyei tűzoltóság szóvivője. A férfi, aki most is kórházban fekszik, felkapcsolta a villanyt, amikor a lakásban felgyűlt gáz berobbant. A kétszobás földszinti lakás kiégett, a robbanás következtében a közvetlen szomszéd lakásban az ajtók sérültek meg, a tömbház bejárati ajtója úgyszintén, a parkolóban álló két gépkocsi szélvédője betörött, akárcsak a szemben lévő tömbház egyik első emeleti lakásának ablaka.

Robbanás zaja verte fel a marosvásárhelyi Hadsereg téri lakónegyedet szerdán éjjel három óra tájban. A 32. számú tömbház egyik földszinti lakásában történt a detonáció, aminek oka még ismeretlen. A robbanás következtében több személyt is ki kellett lakoltatni.
Az esetet követően a lakókat a tömbházból azonnal kilakoltatták, és szálláslehetőséget ajánlottak fel számukra, de senki nem kívánt e lehetőséggel élni – tájékoztatott a szociális felügyelőség. A lakótársulás kérte, hogy
hiszen a bejárati ajtó, valamint a robbanásban kiégett és az azzal szembeni lakás ajtaja is tönkrement.
A nyomozás folyik, a gázt egyelőre nem kapcsolták vissza, és amíg pontosan nem derítik ki, hogy mi okozta a szivárgást, addig nem is fogják.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben enyhén csökkent az átlagnyugdíj Romániában, miközben az infláció továbbra is magas maradt, és számos alapvető termék, valamint szolgáltatás ára jelentősen emelkedett – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból
Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.
Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.
Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
szóljon hozzá!