
A rossz időjárás miatt jóval kevesebb lesz az idei szőlőhozam mind Hargita megyei, mind országos szinten. A korábbi évekhez viszonyítva nemcsak a szőlő mennyisége csökkent, hanem minősége is: az idei mustokat alig 14–17%-os cukortartalom jellemzi.
2010. október 20., 17:332010. október 20., 17:33
2010. október 25., 13:122010. október 25., 13:12
Hargita megyében csupán Székelykeresztúr vidékén találunk bortermelő gazdaságokat, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük a térség éghajlati körülményeit. Hargita megyében összesen 35 hektáron foglalkoznak kifejezetten szőlőtermesztéssel, a legtöbb gazda Etéden, Szentábrahámon, Újszékelyen, Siménfalván, Keresztúron, Románandrásfalván és Nagygalambfalván tevékenykedik. A termés jórészt hibrid szőlőből való, kevés a nemes fajta, utóbbit általában a déli termelőktől vásárolják a helyiek, úgy készítik boraikat.
A Hargita megyei szőlőtermés eléggé alacsony, sőt országos szinten sem fognak sikeres évet zárni – tudtuk meg a megyei mezőgazdasági igazgatóságnál érdeklődve. Nem lesz olyan sem, hogy évjáratokat hasonlítsanak ehhez az évhez, tájékoztatott Orbán István állami felügyelő, hozzátéve, hogy az asztali borok minősége még elfogadható lesz. A termések mennyisége nem nagy, mivel az esős idő nem kedvezett a szőlőtöveknek. „A hibrid szőlők (izabella, nova, Zala gyöngye) csak ecet és alkoholgyártására alkalmasak, vagy kizárólag házi fogyasztásra, a kereskedelembe semmi szín alatt nem kerülhetnek be. A nova szőlők telepítése szigorúan tilos, családi fogyasztásuk viszont még nincs betiltva. Hargita megyében összesen 35 hektáron termesztenek szőlőt, egy részük direkt termő. Van olyan szőlő, ami ellenálló a betegségekkel szemben, és népszerű is ebben a zónában, mivel sok gond van a fagyokkal – nehezebb jó szőlőt termeszteni, mint melegebb vidékeken” – magyarázta Orbán.
„Találkoztam már idén 14%-os cukortartalmú musttal is, valamint 17%-ossal is, ami igencsak kevés” – tájékoztatott Jakab Árpád kertészmérnök. „Az idei szőlőterméssel az is probléma, hogy a nedves és hűvös időjárás miatt nem lehetett hatékonyan védekezni a betegségek ellen. A szőlőféléknek a legtöbb kárt a gomba okozza, ami akkor tud legjobban támadni, ha nedvesség van – abból pedig éppen elég volt. Például ha két esőzés közt volt egy nem megfelelő vegyszeres kezelés, azt az eső le is mosta. A felszívódó szer a legjobb a szőlőnek, ami belülről hat a gomba ellen” – mondta el Jakab.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.