
Idén a barkaszentelés is másmilyen formában történik, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Urunk szenvedésének vasárnapján az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik, amikor elkezdődik a húsvéti misztérium beteljesítése. Keresztény kultúrkörben virágvasárnap vagy pálmavasárnap a tavasz első nagy ünnepe. Liturgikus színe a piros, jelképe a barkaág, rítusa az ünnepélyes bevonulás, a passióéneklés.
2020. április 05., 09:592020. április 05., 09:59
Betániából az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyén át érkező Jézust hangos tömeg kísérte az Aranykapun át a templom felé. János evangéliumában olvashatjuk erről a legteljesebb beszámolót, és legismertebb a Máté apostol által feljegyzett, az előtte járó és utána tóduló sokaság kiáltozása: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8)
A katolikus egyházban virágvasárnap a nagyhét nyitánya és egyben ifjúsági világnap. Rendszeres megtartását (Szent) II. János Pál pápa vezette be 1985-ben.
Idén a világjárvány miatt elmaradnak az ilyenkor szokásos közösségi alkalmak.
A római katolikus templomokban sem tartanak nyilvános liturgiákat,
Imában kérik, hogy a Jóisten áldja meg az otthonokban a nap jelképét, a barkát amelyhez számos hiedelem fűződik: égiháború, jégverés ellen összevágják, máshol nagy esők idején elégetik.

Gyergyószentmiklóson a világjárvány ideje alatt sem mondanak le a virágvasárnapi nyilvános barkaszentelés hagyományáról, annak ellenére, hogy a templomokba a hívek nem léphetnek be a járványveszéllyel kapcsolatos korlátozó rendelkezések miatt.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
1 hozzászólás