Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka villanyoszlopnak ütközött Csíkszeredában autójával egy gyergyószentmiklósi fiatal. Mint kiderült, korábban italozott, de a szükséges vizsgálatokat megtagadta.
2010. május 20., 18:342010. május 20., 18:34
A baleset késő este történt a Szentlélek utcában. A 19 éves gyergyószentmiklósi P.P. személygépkocsijával lefelé, a Petőfi utca irányába haladt, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, áttért az úttest menetiránnyal ellentétes oldalára, majd egy útszéli villanyoszlopnak ütközött. Az autó megrongálódott, személyi sérülés nem történt. Az autó vezetőjéről kiderült, hogy korábban szeszes italokat fogyasztott, de az alkoholszintje megállapításához szükséges vizsgálatokat megtagadta, ezért eljárás indult ellene – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője.
Továbbra is nagy az érdeklődés a csíkszeredai szavazás helyszínén, ahol hosszú sorokban várakoznak a magyar országgyűlési választáson részt vevő polgárok. A voksolók szerint minden szavazat számít, és a választás tétje túlmutat Magyarország határain.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.