
A székelyudvarhelyi képviselő-testület továbbra sem támogatja az ügyvédfogadást a szejkefürdői ügyben
Fotó: Erdély Bálint Előd
Adókedvezményeket szavaztak meg, valamint egy terv elkészítését is jóváhagyták a Székelytámadt-vár felújításával kapcsolatban csütörtöki ülésükön a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők. A testület egyes tagjai továbbra sem helyeselték, hogy ügyvédet fogadjon a polgármesteri hivatal a Szejkefürdőn kiépített ivó- és szennyvízhálózat peres ügyében.
2020. július 30., 19:252020. július 30., 19:25
Nem fogadta el a Szejkefürdőn kiépített ivó- és szennyvízhálózat átvételét és kifizetését az ebből a célból összeállított bizottság, mivel a tagok szerint a kivitelező Macops Kft. nem a kijelölt nyomvonalon helyezte a földbe a vezetékeket és többletköltség is keletkezett. Ezt a jegyzőkönyvet támadta meg a bíróságon a vállalkozó, Gálfi Árpád polgármester pedig immár ötödjére terjesztett elő határozattervezetet, hogy ügyvédet fogadhassanak a peres ügyben a város képviseletére.
Noha korábban ezzel nem értett egyet az önkormányzati képviselők jó része, most módosító javaslatot terjesztett elő Mike Levente polgári pártos tanácsos, amelyben kérte, hogy legtöbb háromezer lejre korlátozzák a tárgyalások szakaszonkénti díját. Ezt az előterjesztő is elfogadta, ám az RMDSZ-frakciónak így sem tetszett az elképzelés, ezért szavazáskor tartózkodtak, így továbbra sincs jóváhagyva a tervezet.
Hajdó Csaba (EMNP) képviselő a különfélékben kérte, keressék meg a módját, hogy
hiszen van megoldás. Ezzel egyetértett Gálfi, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy polgármesterként a döntés ellenére is fog ügyvédet fogadni a város érdekeinek védelmében.
Szabó Sámuel, a polgármesteri hivatal beruházási osztályának vezetője elmondta, szükség lenne egy úgynevezett koncepciós tervre a Székelytámadt-vár felújításával kapcsolatban. Ezzel egyebek mellett
Ez kisebb vitát szült, de végül elfogadták a képviselők.
Felmerült az is, hogy valaki ingatlant szeretne vásárolni a vár mellett, de nem tudja, hogy a vár felújítása mennyire befolyásolja az ő elképzeléseit. Venczel Attila jegyző elmondta, hogy minden le van írva az urbanisztikai bizonylatban, azt kell igényelni. Az RMDSZ-frakció ugyanakkor azt javasolta, hogy a város vegye meg a területet. Elhangzott, pont ezért van szükség a koncepciós iratra, hogy kiderüljön, érdemes-e megvásárolni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Területeket adtak át az önkormányzatnak a Csalókán és a Csereháton élő lakók, ahol az utat fogják bővíteni, amit közvagyonba vett az önkormányzat.
Arról is szó esett, hogy hálózati fejlesztéseket tervez a Harvíz Rt. az ivó- és szennyvízhálózati rendszeren. Erre a lakók által befizetett díjból több mint 550 ezer lejt különítettek el. Ezzel is egyetértettek a képviselők – feltétel volt azonban a Nagy-Küküllőn átívelő vezeték kicserélése is, amelyen keresztül „nyersvizet” pumpálnak a tisztítóba.
Jóváhagyták ugyanakkor az egyházi iskoláknak fizetendő 200 ezer lejes bérleti díjat is. A testület ugyanakkor szavatolta azon adók kamatjának eltörlését, amelyek befizetési határideje március 31-ig lejárt.
Ezenkívül arra a tervezetre is igennel szavaztak, amely szerint ötvenszázalékos ingatlanadó-kedvezményt kapnak azok, akik gazdasági tevékenységüket fel kellett függesszék a szükségállapot idején, illetve épületilleték-mentességet, akik állami épületet béreltek és nem dolgozhattak ez idő alatt.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
2 hozzászólás