Fotó: Bodor Tünde
Borsos bírságot kapott egy Kovászna megyei személy azért, mert növényi hulladékot égetett.
2024. augusztus 30., 20:562024. augusztus 30., 20:56
Lakossági bejelentésre szállt ki a Kovászna Megyei Környezetőrség egy háromszéki helyszínre ahol azt konstatálták, hogy egy személy lebomló hulladékokat égetett el. Az illetőt 10 ezer lejes bírsággal sújtották és megtiltották a további égetést.
Fotó: Bodor Tünde
Hasonlóképpen egy bejelentés nyomán szálltak ki egy fakitermelő céghez is, ahol a környezetvédelmi előírások megszegéséért ugyancsak 10 ezer lejes büntetést szabtak ki.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciói bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet iktatását követő három napon belül – jelentette be hétfőn Mihai Enache.
szóljon hozzá!