
Minden csepp számít! − üzenik a civil kezdeményezés elindítói
Fotó: Boda L. Gergely
Minden csepp számít! címmel Facebook-eseményen biztatnak véradásra, és hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára a közösségi oldalon működő Civil Csíkszereda csoport adminisztrátorai.
2017. október 30., 11:342017. október 30., 11:34
A csoport létrehozója, Erőss Zsolt elmondta, többször osztották meg helyiek olyan felhívásait, amelyekben sürgősen véradókat kerestek, és az újságban is olvasták, hogy gyakran vérhiány van, ezért indították el a kezdeményezést.
Létrehozták a Facebook-eseményt, A segítség a vérünkben van! szlogennel, és amikor Erős Zsolt a kezdési időpontként megadott október 23-án személyesen is véradásra jelentkezett, találkozott a vérközpontban olyannal, akik szintén a felhívás kapcsán mentek el vért adni.
A Facebook-esemény létrehozói számos hasznos információt is összegyűjtöttek a véradásról, például azt, hogy ki adhat és ki nem adhat vért, hogy mikor, milyen körülmények között lehet véradásra jelentkezni.
− fogalmaznak a felhívásban.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!