
Vass Levente
Fotó: Boda L. Gergely
Kilencvenöt támogató és hat ellenző szavazattal, továbbá három érvénytelen vokssal Vass Leventét választották az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének élére. Az új elnök fő célkitűzése a bizalom visszaszerzése és a „kettős beszéd” megszüntetése.
2017. április 08., 21:522017. április 08., 21:52
2017. április 09., 10:232017. április 09., 10:23
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetében tartottak tisztújító küldöttgyűlést április 6-án. A választmány március 9-ei ülésén meghozott döntése értelmében az elnöki tisztségre pályázók március 23-áig nyújthatták be iratcsomójukat, ezt pedig csak Vass Levente választmányi elnök, Maros megyei parlamenti képviselő tette meg, így a Kultúrpalota kistermében megtartott csütörtöki ülésen már csak az lehetett kérdés, hogy a jelölt megszerzi-e a leadott voksok több mint felét.
Vass Levente rámutatott a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet struktúráinak 2013-as „szétverése”, valamint a 2015. szeptemberi „megegyezés” után kialakult helyzetre. Hangsúlyozta, ezután a dolgokat a nevükön kell nevezni, és
azaz egyenes, céltudatos politizálásra, összefogásra és közös kiállásra van szükség. Ehhez vissza kell nyerni egymás és a lakosság bizalmát, amire alkalmas a következő két év, mert nem lesznek választások, így a szervezetépítésre lehet összpontosítani.
– mondta.
A Marosvásárhely2020 nevet viselő politikai programjáról Vass Levente elmondta, Marosvásárhely azoké kell legyen, akik Erdély-szerte azon gondolkodnak, hogy itt tanuljanak, itt dolgozzanak és itt éljenek. Az új elnök átlátható, kiszámíthatóságot garantáló és számon kérhető szabályok szerint szerveződő és működő, erős szervezeti kultúrával rendelkező helyi szervezetet szeretne továbbépíteni. Az általa vezetett városi szervezet célja 25 ezer választópolgárral felvenni a kapcsolatot, és nem csupán az elérhetőségüket ismerni, hanem állandó kapcsolatban lenni velük különböző programok és projektek révén.
A tisztújító küldöttgyűlést az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Péter Ferenc vezette, aki szerint jók voltak a tavalyi két választás eredményei, de a begyűjtött szavazatszám sokkal kevesebb volt, mint a korábbi választásokon. Ennek ellenére – tette hozzá – soha még ennyire közel nem álltunk ahhoz, hogy újra magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. A megyei elnök szerint az RMDSZ legnagyobb szervezetének, a marosvásárhelyinek fontos a megfelelő működése, hiszen az ügyek megoldására egységet kell felmutatni.
Peti András leköszönő elnök az elmúlt 50 hónap nap legnagyobb megvalósításának azt tekintette, hogy a korábbinál több voks érkezett az RMDSZ marosvásárhelyi és Maros megyei tanácsosi listáira, illetve a 2012-ben elveszített megyei tanácselnöki tisztséget júniusban, a második szenátori tisztséget pedig decemberben sikerült visszanyerni. Kudarcélménye pedig amiatt van – mondta –, mert sokszor a kommunikáció és az emberi kapcsolatok ápolása helyett a konkrét munkára helyezte a hangsúlyt.
Felszólalt még Gál Éva – aki kifogásolta, hogy sokszor „fentről” felülbírálták a helyi szervezet döntéseit – és Kerekes Károly egykori parlamenti képviselő. Soós Zoltán polgármesterjelölt kiemelte, a rendőrség nemrég elismerte, hogy Dorin Florea öt győzelméből kettőt csalással szerzett, de sajnos a központi választási iroda tavaly júniusban nem érvénytelenítette a választást.
azaz 67,5 százalék, közülük 95-en igennel, 6-an nemmel szavaztak, 3 voksot érvénytelenített a helyszíni jelölések alapján megválasztott – Kovács Levente, Gál Éva, Magyary Előd – szavazatszámláló bizottság.
A marosvásárhelyi RMDSZ új elnöke nyolc alelnökkel fog dolgozni, közülük az egyik ügyvezető alelnök lesz, a személyek kiválasztására a közeljövőben kerül sor. Továbbá a választmány élén a választásokig ideiglenesen az eddigi alelnök, Kerekes Károly vett át az elnöki tisztséget a leköszönő Vasstól. Emellett megerősítették tisztségükben a másfél évvel ezelőtt megválasztott marosvásárhelyi TKT-tagokat. Az eseményen fellépett Boros Emese és Fülöp Csongor.
Jelenleg két helyszínen működnek a felvonók Kovászna megyében: Sugásfürdőn és Nagypatakon. Noha síelésre alkalmas terep még lenne a térségben, a hóhiány és a költségek miatt a pályák nem üzemelnek. Mutatjuk a háromszéki sípálya-körképet.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
szóljon hozzá!