
Jó ütemben haladnak a Rhédei-kastély tavaly ősszel elkezdett felújításával a Kis-Küküllő menti városban. Feljavítása után az épület teljesen kulturális és közösségi célokat fog szolgálni.
2010. október 10., 12:142010. október 10., 12:14
2010. október 10., 16:352010. október 10., 16:35
Az önkormányzat már 2002-ben elkezdett források után kutatni a sürgős beavatkozás céljából, mivel az iskolának helyet adó épület igen leromlott állapotba került: a mennyezete leszakadó félben volt, egyik sarkán süllyedni is kezdett. 2008-ban a kulturális minisztérium felvette az épületet a restaurálandó műemlékek lajstromára és biztosította a feljavításhoz szükséges összegeket. Az anyagi fedezet biztosítva van, így a következő évben befejezhetik a munkálatokat. Szeretnének parkot is építeni – csakhogy egyelőre nincs hol.
A freskómennyezet felújítására már nem lesz elég a pénz
A pincében, a földszinten és az első emeleten tégláig letakarították a falakat, majd a kezelő eljárás után újravakolták. A régi padlózatot felbontották, helyenként másfél méter vastag talajtöltést is eltávolítottak, majd új betonfödémet helyeztek el és megerősítették az épület pilléreit. A kastély egykori termeit egybe nyitották, visszaadva annak eredeti állapotát.
A kisváros alpolgármestere, Hegyi László szerint a vállalkozó a megfelelő ütemben dolgozik, és minisztériumi szinten is ígéretet kaptak, hogy a beruházás anyagi feltételei folyamatosan biztosítva lesznek. Ennek ellenére az elöljáró úgy látja, hogy az eredetileg számolt 1,5 millió lej csupán az állagfelújításra lesz elég, de az egykori díszes freskósmennyezet restaurálására már nem.
Nem lesz benne iskola
Feljavítása után az épület teljesen kulturális és közösségi célokat fog szolgálni. Azaz oktatás helyett kastélybálokat, kiállításokat szerveznek majd, itt kapna helyet a létező, de hely hiányában nem látogatható Rhédei-múzeum, továbbá turisztikai információs irodának is termet biztosítanának, míg a pincében borkóstolókat és kiállításokat képzelnek el a jövőre nézve. A tervek szerint a restaurálási munkálatok már 2011-ben befejeződhetnek.
Visszaállítanák a parkot
Az önkormányzat nem titkolt szándéka, hogy visszaállítsa az épület körüli egykori zöldövezetet. Erre jó lehetőség mutatkozna a környezetvédelmi minisztérium zöldövezetes programja keretében. Az egyetlen akadály az, hogy a több mint egy hektáros területet – a rajta álló volt bentlakás és étkezde épületével együtt – visszakapta az eredeti tulajdonos. Több tárgyalást is folytattak a terület megvásárlása céljából, de még nem sikerült egyezségre jutni: információink szerint a tulajdonos 600 ezer lejért eladná, de az önkormányzat egyelőre csupán valamivel több mint 400 ezret tudna felajánlani a telekért.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.