
Fotó: Rab Zoltán
Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – jelentette be Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
2025. szeptember 30., 17:512025. szeptember 30., 17:51
A tárcavezető bejegyzésében emlékeztetett, hogy a támogatást
a szociális juttatásban részesülő, 65 éven felüli nyugdíjasok,
a havi 2000 lejnél kisebb jövedelmű fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek,
illetve az úgynevezett inkluzivitási minimumjövedelemben részesülő családok és egyedülálló személyek kapják meg.
Az Országos Nyugdíjpénztár, valamint az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) adatai alapján a segély első részletére 1.115.773-an jogosultak. A szociális kártyákból
1.028.391 (92,16 százalék) érvényes jelenleg,
6231-et (0,55 százalék) kibocsátottak, de még nem kézbesítette a posta,
12.223-at (1,09 százalék) érvénytelenítettek, így ezeket újra kell nyomtatni, majd osztani,
68.928 (6,17 százalék) pedig új jogosultnak jár
– ismertette az adatokat a miniszter.
A tervek szerint év végéig a második részletet is utalják a kártyákra.
Dragoș Pîslaru azt is hangsúlyozta, hogy az általa vezetett minisztérium csak a kártyák feltöltéséért felel, a támogatásra jogosultak listáját a munkaügyi minisztérium hagyja jóvá a nyugdíjpénztár és az ANPIS adatai alapján – írja az Agerpres.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.
Januártól a lakásokra kivetett adók legalább 79 százalékkal nőnek, de a régi épületek esetében ez elérheti a 150-180 százalékot is. A gépkocsik után fizetendő illeték emelkedése jelentéktelen. Az adóemelés mértékéről a kormány döntött.
Átadták a forgalomnak kedden a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát. Egy órára négy ember sérülésével járó autóbaleset történt, amelyben három autó volt érintett.
A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.
Döntő házként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.
A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők elvetették a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozását, ugyanakkor újabb társadalmi csoportok számára tettek elérhetővé díjmentes bérleteket a tömegközlekedési eszközökön.
A Temesvári Nyugati Egyetem rektora, Marilen Pirtea veheti át Daniel David helyét az oktatási minisztérium élén.
Két autó ütközött frontálisan kedd reggel az Oroszhegy községhez tartozó Székelyszentkirály és Tibód közötti útszakaszon. A balesetben egy személy megsérült.
Oroszország keddre virradóra újabb dróntámadásokat intézett Ukrajna ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea és Galac megye lakosságát drónok vagy dróndarabok becsapódásának veszélyére.
szóljon hozzá!