Urmánczy-ügy: feloszlatták az egyesületet

Újra idézést kaptak az Urmánczy Nándor Egyesület tagjai a Hargita Megyei Rendőrség Szervezett Bűnözés Osztályára – a maroshévízi tagokat csütörtök reggel 9 órára várják a csíkszeredai rendőrségen, míg a gyergyócsomafalvi alapítótagok, Borsos Géza-József, Ambrus Albert-Árpád Ambrus és Fülöp Sándor június negyedikén kell, hogy megjelenjenek a szervezett bűnözést vizsgáló osztályon. A maroshévízi bíróság is meghozta döntését, a honlapjukon megjelentek szerint helyt adtak a felperesek kérésének, azaz feloszlatták az egyesületet.

Csibi Márti

2010. június 02., 19:162010. június 02., 19:16

2010. június 02., 22:532010. június 02., 22:53

Galéria

A maroshévízi bíróság honlapján szerdán megjelent értesítés szerint elfogadták a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület ellen indított keresetet, azaz feloszlatják az egyesületet. Az indoklást péntekre ígérték a szervezet elnökének, Czirják Károlynak, aki a Székelyhonnak elmondta: mindenképpen fellebbezni fognak.

Közben újabb idézés érkezett az egyesület több tagjának nevére. A maroshévízi tagok csütörtökön reggel kilenc órára kell megjelenniük a csíkszeredai rendőrség szervezett bűnözés felderítéséért felelős titkosszolgálati rendszerénél, közölte Czirják Károly. Azonban a gyergyócsomafalvi alapító tagok sem ússzák meg a kihallgatást: nekik pontosan a trianoni békeszerződés emléknapján, június negyedikére szól az idézésük, mutatta az okmányt Borsos Géza József alelnök, melybe nincs beírva, hogy milyen minőségben és milyen céllal vannak a fent említett személyek beidézve, de mivel mindhárman alapító tagjai a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületnek, és az egyesület ellen per folyik, feltételezhető, hogy ez ügyben akarja őket a rendőrség kihallgatni.

„Nem véletlen, hogy pontosan június negyedikére hívnak be Csíkszeredába, ez egyértelmű üzenet, hogy ne Trianonnal foglalkozzunk. Egyrészt megfélemlítés akar lenni mindenki számára, másrészt meg bujtogatás, hiszen mi köze egy törvényesen bejegyzett civil egyesülethez a szervezett bűnözés felderítéséért felelős titkosszolgálati rendszernek?” – teszi fel a kérdést az alelnök. Az egyesület tagjai ugyanakkor közgyűlésen döntöttek a per kimenetelét követő lépésekről. „Függetlenül attól, hogy mit ítélnek és mit kérnek a bíróságon, mi nem fogadunk el semmit. Fellebbezünk és addig megyünk, amíg a jogorvoslásnak minden lehetséges módját kimerítettük, egészen a legfelsőbb bíróságig. Az, hogy egy ilyen ember emlékét ápoljuk és szellemiségét hirdetjük, ebben szerintem nincs semmi kivetnivaló” – fogalmazott még az ítélet kihirdetése előtt Borsos Géza.

A kihallgatáson való megjelenés nem szól bele a betervezett Trianon megemlékezés programjába, mely délután fél öttől kezdődik majd Gyergyócsomafalván.

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés