Kincses úton az Urmánczy per

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Harmadszorra is elnapolták a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület perét – a halasztás mellett ezúttal a bírónő döntött, hogy a felperesek is tanulmányozhassák a Czirják Károly elnök által benyújtott ellenvetéseket. A következő, május 25-re halasztott tárgyaláson Kincses Előd ügyvéd is részt vesz.

Csibi Márti

2010. május 18., 23:242010. május 18., 23:24

2010. június 06., 16:282010. június 06., 16:28

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Ellenvetést nyújtott be a maroshévízi törvényszékre a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke, a beadványt az ügy védelmét vállaló Kincses Előd ügyvéd fogalmazta meg. A jogász arra hivatkozik, hogy a felperesek által szavakba foglalt, az egyesület megszüntetését javasoló okok nem megalapozottak, sem a jelenleg érvényben lévő törvények, sem az Európai Charta, sem történelmi vonatkozásban. 

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A beadvány négy oldalon keresztül nyugtatja a felperes egyesületeket, hogy az önrendelkezés még nem jelent autonómiát, meg hogy egyébként is az autonómia létrejötte nem történhetne meg a román állam tudta nélkül. Kimondottan „kincses” megfogalmazást tanulmányozhatnak a pert elindító Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Calimanilor Alapítványok, mely éles érvekkel támasztja alá, hogy az önrendelkezés nem sérti Románia területi épségét, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy Románia az uniós csatlakozással bizonyos, a kisebbségek érdekeit felvállaló kötelezettségeket is magára vett – ezekre a rendelkezésekre is emlékeztet a jogász.
Czirják Károly (képünkön) nem tagadja, hogy támogatni szándékoznak az önrendelkezési törekvéseket, azt ellenben cáfolja, hogy valamit is tettek volna, ami az ország törvényeibe, illetve alkotmányának bármelyik paragrafusába is ütközne.
A következő tárgyalás május 25-én lesz, Kincses Előd ügyvéd jelenlétében.

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés