
Fotó: Veres Nándor
Zajlanak a tavaszi munkálatok Hargita megyében is, pityókával például már beültették a becsült területméret több mint felét. Egyelőre nincs gond a csapadékhiány miatt.
2017. április 09., 11:102017. április 09., 11:10
Az elmúlt időszak időjárása, a száraz tavasz révén jól haladtak a tavaszi teendőkkel a Hargita megyei gazdák, de a földbe került kultúráknak jót tenne a csapadék – ismertette érdeklődésünkre Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője hozzátette,
Annak köszönhetően szépen fejlődtek a már ősszel elvetett kalászosok, szebbek, mint egy évvel korábban.
Az intézményvezető arra is kitért, hogy a megye területén jelentősen eltérő volt az esőzések intenzitása, míg kedden például Csíkszeredában zuhogott, Borzsova környékén kevesebb volt a lehullott mennyiség. Azért azt is leszögezte, egyelőre nincs nagy gond a csapadékhiány miatt, de
A munkálatoknak kedvező időjárás miatt sem vesztegették az időt a gazdálkodók, hozzáfogtak a tavaszi teendőkhöz. Zsigmond Sándor, az igazgatóság munkatársa elmondta, végéhez közeledik a tavaszbúza és a zab vetése is, az előbbiből már elvetettek 1100 hektárnyit a becsült 1250 hektárból, utóbbi esetében pedig a várt 3800 hektárból 3700-at vetettek be.
Tavaszárpa 700 hektáron került a földbe, összesen pedig 5800 hektárnyival számolnak, a cukorrépából 20 hektárnyit vetettek el Keresztúr környékén, egyelőre kérdéses, hogy Alcsíkon mekkora területen foglalkoznak majd ezzel a kultúrával.
Fotó: Veres Nándor
Mint a szakember kifejtette, a megye fő kultúráját,
ebből 4700 hektárnyit ültettek már be a gazdák. A silókukorica és takarmánynövények vetéséhez később fognak neki a termelők: tavaly a megyében silókukoricát 1878 hektáron, lucernát 431 hektáron, herét pedig 130 hektáron termesztettek.
Egy évvel korábban pityókát 8241 hektáron ültettek összesen, tavasz búzát, tritikálét 1244 hektáron vetettek, tavaszárpát 5928 hektáron, míg zabot 3710 hektáron termesztettek, cukorrépa pedig 16 hektáron került a földbe.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Agerpres hírügynökség által közölt adatok szerint Erdélyben április 9-ig lehet jelentősebb mennyiségű csapadékra számítani.
Jelenleg két helyszínen működnek a felvonók Kovászna megyében: Sugásfürdőn és Nagypatakon. Noha síelésre alkalmas terep még lenne a térségben, a hóhiány és a költségek miatt a pályák nem üzemelnek. Mutatjuk a háromszéki sípálya-körképet.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
szóljon hozzá!