
Őrölnek a malmok az erdővisszaszolgáltatási botrányban. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Vádat emelt az erdő-visszaszolgáltatási korrupciós botrányban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Ö. M. sepsiszentgyörgyi ügyvéd ellen. A DNA szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint, az ügyvédet, aki a Kovászna megyei ügyvédi kamara tagja, megvesztegetés elfogadásával gyanúsítják.
2017. december 28., 17:552017. december 28., 17:55
A vádhatóság szerint, 2012 áprilisában I. A. brassói ügyvéd kérésére a sepsiszentgyörgyi bírói testület jogtalanul ítélte meg nagy területű erdő és szántóföld visszaszolgáltatását Bákó megyében.
A közleményben úgy fogalmaznak, hogy Ö. M. az ügyben támogatta bíró férjét (Ö. L. A.-t), aki szintén gyanúsított, hogy kérjen, majd elfogadjon az erdőtulajdonost képviselő Ioan Adam ügyvédtől 50 ezer euró csúszópénzt. Ez ügyben többször megkereste telefonon a brassói ügyvédet, két találkozót egyeztetett, és ezeken részt is vett.
2013 májusában, a második találkozó alkalmával Ioan Adam átadta az első 10 ezer eurós részletet, akkor a bíró jelezte, hogy a többi pénzre is igényt tart.
– olvasható a közleményben. Az ügyet a brassói fellebbviteli bíróság tárgyalja, a gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
szóljon hozzá!