
Archív
Fotó: Haáz Vince
Radu Bălaş, a Szabad Emberek Pártjának (POL) tagja bejelentette hétfőn, hogy polgármesterjelöltként részt vesz a júniusi önkormányzati választásokon Marosvásárhelyen.
2024. március 04., 13:162024. március 04., 13:16
Marosvásárhelyen, az Egyesülés negyedbeli Fűzfa utcában jelentette be hétfőn délelőtt Radu Bălaş, a Szabad Emberek Pártjának képviselője polgármesterjelöltségét. Bălaş hat évig volt önkormányzati képviselő, és saját bevallása szerint negyven határozattervezetet nyújtott be, amiből harmincat elfogadtak. Jelöltsége indoklásaként megjegyezte,
„Nem értek egyet azzal, hogy Marosvásárhelyen román és magyar jelöltekre kellene szavazni, szerintem a hozzáértők és a hozzá nem értők között kell legyen a verseny.
– mondta Radu Bălaş. Mint kifejtette, az első dolga, ha polgármester lesz, hogy behívatja a gazdasági igazgatót és megkérdezi, hogy mennyi pénze van a városnak. Csak ennek ismeretében lehet beszélni tervekről, beruházásokról.
A polgármesterjelölt azt is elmondta, hogy azért választotta az Egyesülés negyedbeli helyszínt, mert itt él a családjával, és évek óta kéri a jelenlegi polgármestertől, segítsen neki, hogy tegye hozzáférhetővé a negyedbeli kis erdőrészt a lakók számára.
Indoklása szerint az említett területre lehetne két sétányt kialakítani és néhány padot, szemeteskukát kihelyezni – ez a rész most egy kerítéssel van elzárva a lakóktól, holott a város tulajdona, jelezte Radu Bălaş, aki szerint az ilyen kis dolgokra is oda kellene figyelnie a városvezetésnek.

Független marosvásárhelyi polgármester-jelöltként indul a helyhatósági választásokon Horaţiu Suciu szívsebész professzor. Ezt ő jelentette be hétfőn délelőtt a marosvásárhelyi városháza előtt.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!