A lakók kérték, hogy Jókai Mórról nevezhessék el a székelyudvarhelyi Templom utcához kapcsolódó, egyelőre épülőfélben levő utcát. A csütörtöki tanácsülésen az is elhangzott, hogy a közeljövőben Sütő Andrásról, a város díszpolgáráról is elneveznének egy épülő vagy kis utcát.
2009. december 11., 14:582009. december 11., 14:58
2009. december 11., 15:172009. december 11., 15:17
Jókai Mór szintén a város díszpolgára, írásos visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy járt is Udvarhelyen, ahol az Ugron-kúriában éjszakázott. A 19. századi író nevét egy olyan utca szeretné felvenni, ahol egyelőre csak néhány ház van, de bővülni fog. A tanácsülésen Bunta Levente polgármester a téma kapcsán megemlítette, hogy Sütő Andrásról is szeretnének elnevezni egy most épülő utcát, vagy egy olyant amiben kevés lakos van – mint ismert, az utcanév-változtatáskor az ottani lakosok és cégek ki kell cseréltessék személyazonossági igazolványukat, illetve adataikat módosíttatniuk kell. Amennyiben történelmi személyiség, író, művész nevét venné fe az utca, az adott megye prefektusi hivatalának is bele kell ebbe egyeznie – az udvarhelyiek elküldték már a névjavaslatot a hivatalnak, ám választ még nem kaptak.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.