
Godra Zsolt, Pálfi Kinga és Péter Balázs
Fotó: Erdély Bálint Előd
Utat építenének a Cserehát és a Cekend-tető között, a városlakók igényeinek megfelelő rendeltetést adnának a Szejkefürdőnek, ugyanakkor sport- és szabadidőközpont kialakítása céljából készül zonális területrendezési terv Székelyudvarhelyen – derült ki a Szabad Emberek Pártja (POL) által szervezett sajtóeseményen.
2021. december 09., 16:022021. december 09., 16:02
2021. december 09., 19:432021. december 09., 19:43
Három havonta esedékes számadását tartotta meg a POL székelyudvarhelyi képviselői frakciója, amely során Péter Balázs, a POL frakcióvezető-helyettese rámutatott, év elején tárgyaltak az intézményvezetőkkel és akkor még úgy tűnt, hogy működő rendszerben tudnak dolgozni, de sajnos azóta több vezető beosztású személy is elhagyta a polgármesteri hivatalt, akiknek a pótlása még nem történt meg.
Pálfi Kinga alpolgármester – aki a frakció tagjaként volt jelen – közölte, sikerült lépni a Székelytámadt-vár felújításával kapcsolatos projekttel, már csak néhány engedélyre van szükség, így vélhetően a jövő évben elkezdődhet a kivitelezés. Arra is kitért, hogy
Hasonló elképzeléseik vannak a művelődési házzal kapcsolatban is.
A Bányai János Műszaki Szakközépiskola felújítása esetében sikerült nyertest hirdetni a közbeszerzési eljáráson, most az óvási időszak van folyamatban. A kiegészítésekre, módosításokra szoruló tervek miatt ugyanakkor
A környezetvédelmi minisztériumnál adtak le pályázatot a Csillagvár Napköziotthon, valamint a Sziget utcai családorvosi rendelő hőszigetelése érdekében, de ugyanezt szerették volna további két iskola esetében is, csak arra már nem volt lehetőség a meghatározott finanszírozási keret miatt. Utóbbiak érdekében új forrásokat keresnek.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Pálfi Kinga elmondta, hogy a Villanytelep utcában található fogászati rendelő, valamint rehabilitációs központ épületét is korszerűsítenék,
Erre is pályáznának. Kész megvalósíthatósági tanulmány van a telekkönyvi hivatal épületének felújítására, ugyanakkor a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola épületének korszerűsítését is tervezik. Ezenkívül közel ötvenmillió lej értékben adtak le pályázatot az Anghel Saligny-programba modernizálások érdekében. A frakció egyébként úgy döntött, hogy
Szó esett arról, hogy a frakció támogatta például a tematikus évek bevezetését Székelyudvarhelyen, illetve több, „elsősorban a léleknek szóló” programot. A városházának szeptemberben beadott elvárási listájukról egyelőre nem beszéltek, hiszen annak teljesítésére március elejéig adtak határidőt.
Godra Zsolt frakcióvezető arról beszélt, hogy három projekt esetében is most kell meghatározzák a fejlesztési irányokat, így megfelelő koncepciók alapján történhet a későbbi munka. Rendezni szeretnék a Szejkefürdő helyzetét úgy, hogy a városlakók igényeit helyezik előtérbe.
Már készülnek a közvitára bocsájtandó dokumentumok ennek érdekében.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egy kisebb, átlagosan 4,5 méter széles aszfaltozott utat is létrehoznának a Cserehát és a Cekend-tető között. Ezt használhatnák biciklisek, de személygépjárművezetők is.
Készül ugyanakkor egy zonális területrendezési terv a barompiac mögött lévő, nagyjából 12 hektáros telekre – ebből még van amit meg kell vásárolnia az önkormányzatnak –, ahol hosszú távon például fedett úszómedencét, sportpályákat, sportcsarnokot, szabadtéri színpadot létesíthetne az önkormányzat. Az elképzelés konkrétumait jövő év elején hozzák nyilvánosságra.
Pénzt gyűjtenek
Péter Balázs arra is emlékeztetett, hogy továbbra is gyűjtik a helyi képviselőik honoráriumának kétharmadát, amely nagyjából évi 75 ezer lejt jelent. Azt tervezik, hogy a közeljövőben 30 ezer lejjel segítik a városi kórház gyerekosztályát, további 50 ezer lej felhasználásáról pedig egy ötletversenyen döntenek, amit a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvánnyal közösen szerveznek.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
1 hozzászólás