
Hétvégén tartotta harmadik nyílt napját a székelyudvarhelyi Euro-Car Trading, amelyen számtalan autóújdonsággal, információval szolgáltak. Csütörtökön vevőtalálkozóval kezdődött a rendezvénysorozat, László János, az Euro-Car Trading tulajdonosa, valamint László-Velin Zoltán ügyvezető igazgató köszöntötték a Küküllő szállodánál összegyűlt partnereiket.
2019. május 15., 15:322019. május 15., 15:32
2019. május 15., 15:342019. május 15., 15:34
László János néhány gondolatban visszautalt a vállalkozás kezdeti éveire, valamint kifejtette, hogy az akkori alapító tagok miért is választották a Toyota márkaképviseletet, amely már 17 éve képviseli a három székelyföldi megyében azokat az értékeket, amelyek a Toyotát világszinten jellemzik: az innovatív technológiák, a környezettudatosság, a megbízhatóság. Célként megfogalmazta, hogy ezeket az értékeket, ezt a gondolkodást a térségben és a lakóiban is erősíteni, mindenki számára elérhetővé kívánták tenni.
Érdekességként elhangzott egy pár számadat a Toyota világszinten történő értékesítéséről, a piacvezető hibrid technológiáról és ennek jövőjéről, illetve az Euro-Car Trading házatájáról szóló számadatokról, mely szerint a helyi piacon 5 százalékos a márka részesedése, magasan az országos értékek fölött.
A kiállított új modellek nagy sikert arattak a résztvevők körében, a RAV4-es, az országunkban újdonságnak számító Camry, vagy a Corolla, amelyből egyenesen három új típus érkezett. Szintén újdonság, hogy már az összes Toyota és Lexus modell kérhető hibrid hajtáslánccal, mely a technológia úttörőjeként mindmáig piacvezetői helyzetben tartja a márkát. A pénteki napon bármilyen autót ki is lehetett próbálni, a segítőkész értékesítők minden érdeklődőt elvittek próbakörre a választott modellel.
Szó volt még a kiegészítő szolgáltatásokról is, amelyeket a cég kínál: a márkafüggetlen szervizekről, a buyback lehetőségről, navigációs és nyomkövetős biztonsági/kényelmi funkciók beszereléséről, flottamenedzsment szolgáltatásokról, a bérlés, biztosítás, műszakizás, tanácsadás témaköréről, valamint a használtautó-értékesítésről is, akár teljes szerviztörténettel és egyedülálló módon hároméves garanciát biztosítva ezekre az autókra is.
Az Euro-Car vezetői úgy látják, az autópiac jelentős fordulópont előtt áll, ezért tartották fontosnak, hogy a nyílt nap során tájékoztassák legfőbb partnereiket a gyökeres változásokról, már egy új irányt is mutatva úgy a környezettudatosság terén, mint az autóipart alapjaiban megreformáló szoftver/AI viszonylatában, vagy akár az új ügyféligények tekintetében.
A jelenlevők meggyőződhettek arról, hogy a bemutatott új autók, a friss modellpaletta és a Toyota mögött álló filozófia még kifinomultabban jelenik meg, mint korábban bármikor.
Összességében sikeres nyílt napot zártak mindazok, akik az autóipar újdonságai, a zöldtechnológia, a Toyota és Lexus márkák iránt érdeklődtek.
(X) – Fizetett hirdetés
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.