Hirdetés
Hirdetés

Úgy forgatták az uzsorázásból származó pénzt, mintha nem lenne holnap

A decemberben lefoglalt pénz egy része •  Fotó: Kovászna megyei rendőrség

A decemberben lefoglalt pénz egy része

Fotó: Kovászna megyei rendőrség

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két előzetes letartóztatásban levő férfi és két bírósági felügyelet alatt álló nő ellen, akiket pénzmosással, uzsorázással és zsarolással vádolnak – számolt be pénteki közleményében a vádhatóság.

Székelyhon

2024. május 10., 20:352024. május 10., 20:35

A bűnügyi eljárás során begyűjtött bizonyítékok alapján megállapítást nyert, hogy az egyik férfi 2015 és 2023 között 40, a másik 2017 és 2023 között

26 sértettnek adott kölcsön pénzt havi uzsorakamattal és ingatlangaranciával.

Az így megszerzett pénz eredetét úgy leplezték, hogy

ellenőrzésük alatt álló jogi személyeket hiteleztek meg, majd az összegeket utólag készpénzben, hiteltörlesztés címén felvették.

E módon a törvényesség látszatát keltve jutottak pénzhez, ugyanakkor ingatlanügyleteket is kötöttek, mindkét esetben annak tudatában, hogy a felhasznált pénz uzsorázásból származik.

Hirdetés

A női vádlottak egyike a társa által uzsorázással szerzett összegeket

banki tranzakciók révén forgatta meg a saját, illetve az ellenőrzése alatt álló jogi személyek számláin keresztül, ugyanakkor ingatlanokat is vásárolt a pénzből.

A másik nő 2017 és 2023 között különböző jogi aktusok megkötésével ingatlanokat szerzett és értékesített az uzsorázás révén szerzett pénzből. Az ügyészség szerint mindketten tudatában voltak, hogy a pénzösszegek bűncselekmények elkövetéséből származnak.

A törvényszéki ügyben összesen 76 személy szerepel, a 4 vádlotton kívül 54 károsult és 18 polgári fél, közülük kilenc védett személyazonosságú tanú.

•  Fotó: Kovászna megyei rendőrség Galéria

Fotó: Kovászna megyei rendőrség

Az ügyben tavaly decemberben a Kovászna megyei rendőrség szervezett bűnözés elleni ügyosztályának munkatársai tizenhat helyszínen tartottak házkutatást uzsorakölcsön és pénzmosás gyanúja miatt. Az akció során különböző dokumentumokat, egy személyautót, más járművek iratait és kulcsait, három mobiltelefont, négy laptopot, egy táblagépet, különböző adathordozókat, valamint

936 317 lejt, 72 400 eurót, 285 000 forintot, 100 dirhámot, egy széfet és 900 liter alkoholt foglaltak le.

A fent említett két férfit és két nőt 24 órára őrizetbe vették, majd a törvényszék elrendelte N. Cs. és K. L. harmincnapos előzetes letartóztatását, illetve K. Sz. és G. Zs. hatósági felügyelet alá való helyezését, mely intézkedéseket azóta havonta meghosszabbítottak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Elhunyt Brigitte Bardot francia színészlegenda

A híres francia színésznőt súlyos betegség után, vasárnap érte a halál. 91 éves volt.

Elhunyt Brigitte Bardot francia színészlegenda
Elhunyt Brigitte Bardot francia színészlegenda
2025. december 28., vasárnap

Elhunyt Brigitte Bardot francia színészlegenda

Hirdetés
2025. december 28., vasárnap

Szélvihar miatt rekedtek turisták a Bilea-tónál

A szélvihar miatt nem tudják elhagyni a térséget a Bilea-tó környéki menedékházakban elszállásolt turisták.

Szélvihar miatt rekedtek turisták a Bilea-tónál
2025. december 28., vasárnap

Aprószentek napja – amikor „büntetlenül” lehet csapkodni a lányokat

A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.

Aprószentek napja – amikor „büntetlenül” lehet csapkodni a lányokat
2025. december 27., szombat

Lázadás a beolvadás ellen – a Breaking Bad készítője hozta el 2025 egyik legjobb sorozatát

Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.

Lázadás a beolvadás ellen – a Breaking Bad készítője hozta el 2025 egyik legjobb sorozatát
Hirdetés
2025. december 27., szombat

Szexuális visszaélés gyanúja merült fel a Vasile Lascăr Rendőrképző Iskolában

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.

Szexuális visszaélés gyanúja merült fel a Vasile Lascăr Rendőrképző Iskolában
2025. december 27., szombat

Viharos erejű szél és hófúvás várható Székelyföldön

A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.

Viharos erejű szél és hófúvás várható Székelyföldön
2025. december 27., szombat

Hol lehet sízni a hétvégén?

Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.

Hol lehet sízni a hétvégén?
Hol lehet sízni a hétvégén?
2025. december 27., szombat

Hol lehet sízni a hétvégén?

Hirdetés
2025. december 26., péntek

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval

Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.

Tömegkarambol: tizenegy autó ütközött össze a dél-romániai gyorsforgalmi úton – videóval
2025. december 26., péntek

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket

Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.

Karácsony éjjel is szólt a RO-Alert – dróntámadásokra figyelmeztették a Tulcea megyeieket
2025. december 26., péntek

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Hirdetés