Fogytán a Zöld Házas pénzkeret

A szeptemberben kiegészített Zöld Ház programos pénzkeret jelentős részét már megpályázták Hargita megyében, a közel hatmillió lejre növelt költségvetésnek már csak a töredéke igényelhető. Az első igénylőknek csak néhány napjuk maradt az elszámolási dosszié benyújtására, ellenkező esetben elveszítik a megpályázott állami támogatást.

Széchely István

2010. október 17., 17:322010. október 17., 17:32

2010. október 17., 19:092010. október 17., 19:09

Galéria

Majdnem hatmillió lej a Zöld Ház programban Hargita megye számára jóváhagyott pénzkeret, de ennek már csak egy töredéke maradt megpályázható. A teljes pénzkeret nagyjából 900 igénylés finanszírozására elegendő, a letett kérések száma azonban már 827, tehát kevesebb mint 80-an kérhetik még az állami támogatást – tudtuk meg Bernádt Zelmától, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójától.

Az intézmény vezetője azt is elmondta, hogy a jóváhagyott igénylések tulajdonosai közül 45 már felszereltette a megvásárolt zöldenergiás rendszert (többnyire napkollektort), és leadta az elszámolási dossziét, így ők rövidesen megkapják az állami támogatást. Ugyanakkor felhívja azon pályázók figyelmét, akik a jóváhagyott igénylők neveit tartalmazó első két listán szerepelnek, hogy október végéig kötelesek letenni az elszámolási iratcsomót, ellenkező esetben elveszítik a megpályázott összeget. „Az a gond, hogy nálunk nem maradt semmilyen elérhetőségük ezeknek az embereknek. Nekünk nagyon nehéz értesíteni őket” – mondja Bernádt Zelma.

Országos szinten Hargita megyében a legsikeresebb a Zöld Ház program, a megye népessége és a lehívott pénzkeret arányait tekintve. A megújuló energiával működő fűtés- és melegvíz-rendszerek megvásárlását és beüzemelését támogató országos program indulásakor a lakosság száma alapján 1.655.111 lejt hagyott jóvá a megye számára az országos környezetvédelmi alap, ám itt akkora volt a program sikere, hogy szeptemberben több mint négymillió lejjel kiegészítették a Hargita megyei pénzkeretet, 5.755.895 lejre növelve azt. Az összeg jelentős részét már megpályázta a lakosság. A 823 igénylő több mint 90 százaléka napkollektoros rendszer megvásárlására kéri az állami támogatást, legtöbben – 325-en – a gyergyói zónából, a csíki térségből 291-en, az udvarhelyi zónából pedig 207-en

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés