Vissza kellene vezetni a rendszeres mozivetítést Udvarhelyen

Van igény Székelyudvarhelyen a mozira, bizonyították ezt azok, akik az elmúlt hétvégén három helyszínen, a városi könyvtárban, a volt Stúdió moziban, valamint a Jézus-kápolna előtti parkolóban vettek részt a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle vetítésein. A záró filmeken csak néhány hely maradt üresen az egykori moziban.

Veres Réka

2016. október 10., 17:082016. október 10., 17:08

2016. október 10., 17:092016. október 10., 17:09

Véget ért a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, amely Székelyudvarhely mellett további tizenegy városban és két Kolozsvár melletti faluban zajlott péntektől vasárnapig. Székelyudvarhelyen is kihasználták a film szerelmesei az ingyen mozizási lehetőséget, néhányan még Keresztúrról is átutaztak a vetítésekre.

„Lelkes filmes közönsége van Székelyudvarhelynek, ennek a magját mintegy húsz-harminc elszánt néző teszi ki, akik a rövidfilmek és a dokumentumfilmek vetítésére is rendszeresen eljárnak. Ugyanakkor vannak olyan filmkedvelők, akik a szórakozásra vágynak, és ezért járnak moziba, nekik kedveztek a régi Stúdió moziban szervezett nagyjátékfilmes blokkok” – magyarázta a székelyudvarhelyi közönségről Szabó Károly, a Filmetettfeszt helyi szervezője. A városi könyvtárban tartott vetítéseken olyan nézők is voltak, akik Keresztúrról utaztak Udvarhelyre, hogy megnézhessék a filmeket. A szervező szerint annak ellenére, hogy korai volt a vasárnapi rajzfilmvetítés, mégis sok gyerek követte lelkesen az 1989-ben gyártott Sárkány és papucs című animációs filmet.

Újabb rendezvény következik
Ezen a héten, szerdán újabb filmes rendezvény, a Székelyföldi dokumentumfilm-szemle harmadik kiadása kezdődik el. Az október 12–23. közötti szemlére tizenöt produkciót neveztek alkotóik, ezeket vetítik le a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. Idéntől Hargita és Kovászna megye mellett Maros megyében is megszervezik a szemlét – mondta el Szabó Károly, a dokumentumfilm-szemle főszervezője.

Az autós mozin a korábbi évekhez képest jelentősen kevesebben voltak, szombaton mintegy harminc sofőr állt be a Jézus-kápolna előtti parkolóba a vetítésre. Szabó Károly szerint idén azért voltak kevesebben, mert a vetítéssel egy időben volt a Hargita Gyöngye Rali díjkiosztó ünnepsége, ami megosztotta az autós közönséget – könyvelte el a szervező.

A Stúdió moziban vetített nagyjátékfilmeken szép számban vettek részt az érdeklődők. Míg pénteken mintegy száz filmkedvelő látogatott el a vetítésre, vasárnap már telt ház volt Hajdu Szabolcs díjnyertes, Ernelláék Farkaséknál című filmjén, és a fesztivál utolsó alkotását, Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjét is sokan megnézték.

Szabó Károly szerint nemcsak a Filmtettfeszten, hanem már korábban nyilvánvalóvá vált, van igény Udvarhelyen a mozira. „A Saul fia vetítésén a majdnem háromszáz férőhelyes moziban kétszer lehetett megtekinteni a filmet, és így is maradtak olyanok, akik nem jutottak be” – elevenítette fel. „A nagyjátékfilmek iránti érdeklődés azt erősíti meg, hogy igény van a rendszeres mozivetítésre a városban. Nem mindennap, heti két alkalommal is elég lenne, emellett más rendezvényeknek is otthont adhatna a volt Stúdió mozi terme” – véli Szabó, aki szerint minden adott a teremben a filmezéshez, nincs szükség különösebb befektetésre sem. „A közösségi filmnézés öröméhez kell visszaterelni a város lakóit. Ma már legtöbben bezárkóznak otthonaikba, ahova nem szívesen engednek be másokat, és kimozdulni sem szeretnek. A mozi feloldja ezeket a falakat az emberek között, emellett összetartó ereje van, így közösségépítő is lehet” – véli Szabó.

„Csoszogó” a 2. Filmgalopp díjazottja
A Filmtettfeszt idején vetítették a 2. Filmgalopp erdélyi magyar rövidfilmek versenyére benevezett alkotásokat is. A versenyprogram fődíját Szőcs Petra Csoszogj úgy című alkotása nyerte el, a díj értéke egymillió forint, felajánlója az NMHH Médiatanácsa. A közönségdíjas Püsök Botond Kendeffy című, történelmi ihletésű, kosztümös filmje lett, az alkotó ezer lej pénzjutalomban részesült. A Filmgalopp második kiadásán hét kisjátékfilm és egy animációs film versenyzett, ezekre a fesztivál tizenegy helyszínén szavazhatott a közönség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.

Lakóház gyulladt ki Korondon
Lakóház gyulladt ki Korondon
2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen

Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen
2026. november 08., vasárnap

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában

Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
Hirdetés