Már csak pár nap van karácsonyig, ilyenkor az ajándékboltok, játéküzletek forgalma is megnő, a vásárlók száma megsokszorozódik. Körbenéztünk a városközpontban, boltosokat és ajándékkeresőket kérdeztünk az ajándékozási szokásokról.
2016. december 21., 13:522016. december 21., 13:52
Sokan ajándékoznak ékszert karácsonyra, így az ezüstlánctól a karóráig, a fülbevalótól a karkötőig mindenre van kereslet. Nem ritka, hogy lánykérés lesz az angyalvárásból, hiszen elég sok fiatalember a fa alá teszi a foglalógyűrűt – mondta László Andrea, a város egyik ékszerüzletének az eladója. Ilyenkor a nagyobb, cirkóniumköves gyűrűket keresik, amelyek ára 250 lej körül van, nagyon ritkán rendelnek hét-nyolc ezer lejes gyémánt ékszert. Az ajándékboltokban is fogy az ezüstlánc, illetve az ékszerszettek, utóbbiakat leginkább a férfiak ajándékozzák. A fiatalabb vevők bögréket, gyertyákat, mécseseket, plüssállatokat, az idősebbek leginkább asztalterítőt, edényeket, evőeszközkészletet vásárolnak. Az ide betérők átlagban száz lej körül költenek ajándéktárgyakra. Az ékszerek kelendők a városközpont egyik forgalmas üzletében is, a férfiak ugyanakkor előszeretettel választanak parfümöt, kozmetikumokat tartalmazó ajándékcsomagot, illetve fehérneműt is. Karácsonyra főként az idősebb hozzátartozóknak házipapucsot, cipőt vagy pizsamát, férfiaknak inget, pulóvert, kardigánt keresnek. Itt átlagban 100 és 300 lej közötti összeget hagynak egy bevásárláskor – tudtuk meg az eladóktól.
Sebők Csilla játékbolti eladó úgy látja, a babák és babakellékek, legók, távirányítós autók minden évben népszerű ajándéktárgyak, ugyanakkor a társasjátékok iránt is nagy a kereslet ilyenkor. Mivel a gyerekek jó része a rajzfilmcsatornák reklámjaiból inspirálódva írja levelét az angyalnak, ez nagymértékben meghatározza a játékválasztást. Ebben a boltban általában 100 és 500 lej közötti összeget hagynak a vásárlók, de előfordul, hogy valaki ezer lejt költ játékra.
Tavaly figyelt fel először Miklós Levente arra, hogy karácsony körül olyanok is betérnek könyvesboltjába, akiket korábban nem látott kliensei között. Véleménye szerint egyre több szülő könyvvel ajándékozza meg gyerekét, miután már a legújabb típusú okostelefont is megvásárolta. Boltjában az utóbbi időben megnőtt a kereslet az aktuális társadalmi problémákkal, politikával foglalkozó, valamint az önfejlesztő kiadványok iránt. Ugyanakkor előszeretettel keresik azokat a könyveket is, amelyeket már megfilmesítettek, lehetőleg a filmből vett illusztrációt ábrázoló borítóval. Innen a vásárlók általában egy könyvvel távoznak, hozzávetőleg 50 lejes összeget hagyva az üzletben. A nagy, drága képes lexikonok ideje lejárt, már a kiadók sem fektetnek pénzt a nyomtatásukba, mivel az interneten bárki megtalálhatja azt a fotót, amire kíváncsi – tette hozzá.
Bodó Enikővel ajándékvásárlás közben találkoztunk, mint elmondta, ő általában olyasmit vesz karácsonyra, amire szeretteinek szüksége van, így van, aki könyvet, van, aki ruhaneműt kap. Azonban fontosnak tartja, hogy a vásároltak mellé mindig kerüljön valami általa készített kézimunka is, amelyet fából, bőrből, üvegből, fémből, fényképekből ügyeskedik össze. Ő sosem nézi, mennyit költ karácsonyra, legfeljebb más költségeit csökkenti, ha nagyobb dologról van szó, összepótól a család. András Hajnal már beszerezte az ajándékokat, kedden az utolsó plüssállatka árát fizette ki a játékbolt pénztáránál. Bár családjukban az a szokás, hogy csak a legközelebbi hozzátartozóknak ajándékoznak, így is 500 lej körül költött.
Interneten vásárolnak a legtöbben
Decemberben megháromszorozódik Romániában az édességeladás. Az országban ebben a hónapban 43 millió eurót költöttek 7,4 millió kilogramm csokoládéfigurára, bonbonra, kekszre, illetve nápolyi szeletre. A Curierul Național gazdasági lap a DPD Group felmérésére hivatkozva közölte, hogy Románia lakosságának mintegy 90 százaléka interneten bonyolítja le a karácsonyi vásárlást, átlagban 190 eurót szánva ajándékokra. A 21 országban végzett felmérés szerint országunkban leginkább kozmetikumok kerülnek a fa alá, míg a többi európai országban főleg könyvet és játékot ajándékoznak. A megkérdezettek 43 százaléka idén többet szeretne ajándékra költeni, mint az előző évben.
Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.
Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.
Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.
A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
szóljon hozzá!