A több mint százéves lókodi unitárius templom tetőszerkezete felett eljárt az idő, cserére szorul. A jelenleg öttagú lókodi gyülekezet önerejét messze meghaladta a feladat, de a napokban feléledt a remény: pályázati pénzből és a helyi Térbükk Közbirtokosság adományából sikerült megvásárolniuk a faanyagot.
2016. június 15., 13:032016. június 15., 13:03
Napjainkra az idő, a bogarak és szú megette a tetőzet faanyagát. Állapotát Furu Árpád, a Magyar Unitárius Egyház építészeti tanácsadója mérte fel – tudtuk meg Andorkó Attilától, a kénosi unitárius egyházközség és a lókodi filia lelkészétől. A faluból elszármazott, füzesgyarmati unitárius lelkésszel együttműködve pályáztak a Bethlen Gábor Alapnál. A megnyert összegből fedezték a tervek költségét, illetve az új tető huszonhárom köbméternyi faanyagának egy részét. A fennmaradó tizenöt köbmétert a lókodi Térbükk Közbirtokosság adományából vásárolták meg.
A jelenlegi templomot hatalmas gyűjtőakció eredményeként 1911-ben építették, Pákei Lajos tervei alapján. Kiemelkedő volt a Lókodi Közbirtokosság – amely mindig jó partnere volt az egyházközösségnek – anyagi és erkölcsi hozzáállása. Akkor háromszázötvenen laktak a faluban.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.
szóljon hozzá!