Tovább várhatnak a befejezésre mindazok, akik figyelemmel követték a tavaly augusztusi, székelyudvarhelyi gyilkosság vádlottjának, Krafft Istvánnak a tárgyalását, ugyanis a szerdán megtartott 13. ülésen még mindig nem hangzottak el az ügyészség és a védelem záróbeszédei.
2013. november 20., 18:372013. november 20., 18:37
2013. november 20., 18:442013. november 20., 18:44
Ehelyett a két fél közötti jogi vita tárgyát az képezte, hogy visszaeső bűnösként kezeljék-e a vádlottat. A védelem gyors számítással ugyanis 2011 májusára tette a vádlott visszaesőként kezelhetőségének határidejét, ehhez képest pedig több mint egy év telt el a most tárgyalt bűntény elkövetéséig, 2012 augusztusáig. Az ügyészség ezek után nem ragaszkodott a visszaeső „címhez”, viszont megemlítette, hogy a feloldást jelentő rehabilitálási dokumentumot csak kérésre és bírósági döntésre adják ki. Az ügyésszel beszélgetve megtudtuk: szerinte 2017-ig is eltarthat, amíg a vádlott kérheti teljes rehabilitálását. Másképp értelmezve az ügyészség számára úgyis megmarad a vádlott bűnözői előélete. Erről a tárgyról az ítélőszék elnapolta döntését.
A továbbiakban Krafft ügyvédje eljárási hibára hivatkozva arra kérte a bírót, hogy védence ügyét helyezze vissza nyomozási fázisába. Kérését azzal indokolta, hogy ügyfele jogait nem tartották be: nem biztosítottak számára hivatalból kirendelt ügyvédet legalább egyszer a nyomozás során. A bíró – a szóban forgó cikkelyt átolvasva – kétellte a kérés helytállóságát, de az ügy mielőbbi befejezésének érdekében döntésére újból csak egy hetet halasztott.
Az ügyész ugyanakkor ellenezte a kérésben fogalmazottakat: „az ügyészséghez visszautalni az ügyet ismételt nyomozásra, főleg amikor munkáját a törvény előírásai szerint végezte, súlyos hiba lenne. Ez csak egy újabb próbálkozás arra, hogy minél tovább halaszthassák az ügyet. Abba kötöttek bele, hogy az első nyilatkozatánál nem volt jelen ügyvéd. De még őrizetbe sem vették! A kirendelt ügyvéd néhány esetben kötelező, de ezt is szigorú törvények szabályozzák.”
Érdekesség, hogy a román törvények szerint életfogytiglani ítélettel húsz év múlva szabadulhat a bűnös, viszont a legsúlyosabb börtönbüntetéssel harminc év szabadságvesztést kaphat – állította az ügyész. Vannak esetek tehát, amikor az életfogytiglan nem elég. A tárgyalás következő ülését november 27-ére tűzték.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.
Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.
Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.
Egy éve csődbe ment a homoródszentmártoni napköziotthont építő cég, azóta pedig teljesen leálltak a munkálatok a helyszínen. Sikerült ugyan új kivitelezőt találni, ám most anyagi gondokkal küzd a projektért felelős pályázó, a tanügyminisztérium.
Áramszünet lesz Székelyudvarhely számos utcájában kedden és szerdán javítási munkálatok miatt – közölte Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi városháza.
A villamosenergia-hálózat karbantartási munkálatai miatt áramszünet várható április 28-án, hétfőn 9 és 16 óra között Szentegyháza falurész több utcájában – tájékoztat közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.
szóljon hozzá!