Új pénzérmék és hamis bankjegyek

•  Fotó: Sándor-Nagy Tünde

Fotó: Sándor-Nagy Tünde

Elvétve már megjelent néhány darab új 50 banis pénzérme a székelyudvarhelyi üzletekben, kereskedelmi egységekben, illetve pénzintézményekben, az érmét sok esetben a bolti eladók és vásárlók egyaránt gyanakodva fogadják. Figyelni azonban inkább a bankjegyekre kell, a kincstárban múlt héten egy 100 lejes címletről, korábban pedig egy 200 lejesről bizonyosodott be, hogy hamis.

Széchely István

2011. március 30., 16:502011. március 30., 16:50

2011. március 30., 17:202011. március 30., 17:20

A Román Nemzeti Bank tavaly október 25-én hozta forgalomba az új 50 banis pénzérmét, az Aurel Vlaicu által végrehajtott első román repülés századik évfordulóján (az erdélyi román mérnök, feltaláló saját építésű gépén 1910-ben hajtotta végre első repülését).

Az új 50 banis leginkább azért válhat gyanússá, mert grafikai elemei teljesen eltérnek a régi, 2005 óta forgalomban lévő érméétől: egyik oldalán csíkozott alapra az értékét jelző 50 BANI felirat került, mellette Románia címere, az érme felső részén a kiadás éve (2010), alsó részén pedig a ROMANIA felirat. Hátoldalán Aurel Vlaicu neve és arcképe látható, valamint az általa megépített repülőgépmodell és a repülés éve (1910). Az új pénzérme látszólag kisebb, mint a régi, de valójában méretében teljesen megegyezik a régi 50 banissal.

Valószínűleg a kereskedelem által került Székelyudvarhelyre az a néhány darab, ami forgalomban van, ugyanis még az állami kincstár székelyudvarhelyi kirendeltségénél sem találkoztak az új érmével, de az egység nem is kap közvetlenül a nemzeti banktól pénzt – tájékoztatott Bíró Éva, a kincstár vezetője. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az újonnan kibocsátott pénzek nagyobb mennyiségben a bankokon keresztül kerülnek a városba. Az új érmével kapcsolatos gyanakvás eloszlatása érdekében azt közölte, hogy kis értéke miatt az 50 banist nem is érdemes hamisítani.



Az új pénzérme látszólag kisebb, mint a régi,
de valójában méretében teljesen megegyezik a régi 50 banissal

Gyenge hamisítványok, barkácsmódszerrel készült pénzek

A nagyobb értékű bankjegyekre azonban érdemes odafigyelni, hiszen azokból viszonylag egyszerűen lehet gyenge másolatokat készíteni. A kincstárba éppen múlt héten vittek be egy hamis, 100 lejes címletű bankjegyet, amellyel egy boltban akart vásárolni valaki. A fizetés során vették észre, hogy nem valódi a pénz, majd a kincstárba vitték, ahol megerősítették ezt – tudtuk meg Bíró Évától, aki azt is elmondta, hogy a 100 lejes egy gyenge hamisítvány volt, színes xerox-szal közönséges papírra hamisították a címletet, majd színes ceruzával próbálták élethűbbé tenni. Ráadásul a hamis bankjegy egyik biztonsági elemét, a címlet szélén lévő áttetsző „ablakot” egyszerű átlátszó ragasztószalaggal helyettesítették a hamisítók, amire fehér festékkel rajzolták fel a grafikai elemeket.

„Erre figyeljenek leginkább, mert tapintással jól lehet érezni, ha az hamis” – tanácsolta a kincstár vezetője. Bíró Éva azt is elmondta, múlt év végén hasonló módszerrel hamisított 200 lejest vittek be a kincstárba, az is egy gyenge hamisítvány volt, de azért ajánlott az óvatosság a nagyobb címletű bankjegyek esetében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként a jeges tóba megmenteni egy kislányt – videóval

Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.

Nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként a jeges tóba megmenteni egy kislányt – videóval
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet

Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.

Három nap kemény fagyra van kilátás
Három nap kemény fagyra van kilátás
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

2026. január 17., szombat

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók

Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.

Holtan találtak egy embert a hegyimentők
Holtan találtak egy embert a hegyimentők
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

2026. január 17., szombat

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál
2026. január 17., szombat

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21

Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.

Meg sem közelítette a csíki hidegrekordot a mai mínusz 21
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu

Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu
2026. január 16., péntek

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt

Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt
2026. január 16., péntek

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán

Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán
Hirdetés