Új helyszínen startolt el az EU-tábor

•  Fotó: Serár Szabolcs

Fotó: Serár Szabolcs

Elstartolt az immár tizenharmadik alkalommal megszervezett EU-tábor, ezúttal a zeteváraljai Natur Air Parkban. Az előadások tematikájáról, illetve a tábor helyszínének megváltoztatásáról érdeklődtünk Tamás Réka szervezőtől. Kiderült, meglepetés-előadó is lesz: Nagy-Britannia bukaresti nagykövete, HE Paul Brummel tart előadást vasárnap.

Dávid Anna Júlia

2016. július 27., 18:312016. július 27., 18:31

„Minden rendezvény életében eljön az a pillanat, amikor friss lendületre van szükség” – fogalmazott Tamás Réka azzal kapcsolatban, hogy új helyszínre költözött és arculatváltáson esett át a rendezvénysorozat. Erdélyi magyar fiatalokként azt vallják, hogy erdélyi magyar fiatal vállalkozókat kell támogatni, és az új helyszín éppen egy ilyen vállalkozó munkájának eredménye. Az idei táborban 350–400 részvevőre számítanak – noha volt előzetes regisztráció, ettől függetlenül az előadásokon bárki részt vehet.

A fent említett mottóval indult az EU-tábor, amely a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia szervezésében zajlik Zeteváralján. Az előadások egyik fő témáját az idei helyhatósági választások képezik, ezért a választások során tisztséget elnyert fiatal polgármestereket és olyan képviselőket hívtak meg, akik be tudnak számolni az önkormányzati munka kihívásairól. Az Európában éppen zajló események is kiemelt szerepet kapnak a programkínálat témái között. A napokban derült ki, hogy meglepetésvendég is érkezik a rendezvénysorozatra: Nagy-Britannia bukaresti nagykövete, HE Paul Brummel Brexit előtt és után – a hivatalos történet címmel tart előadást vasárnap délelőtt tíz órától.

Az elmúlt esztendőben elindított, nagy népszerűségnek örvendő tabusarok idén is szerves része lesz a tábornak, a részvevők kényes témákat boncolgató személyes történeteket hallgathatnak meg – tudatta lapunkkal Tamás Réka. Ami az előadások tekintetében újdonságnak számít idén, az az élménybeszámoló.

A hasonló programok célja az elkényelmesedett fiatalok komfortzónából való kimozdítása – mondta el a szervező. A tábor meghívottja lesz Gombola András is, aki évekig hajléktalanként élt, ennek viszontagságairól mesél majd csütörtökön hat órától. András Loránd pénteken szintén hat órától a tábor tavalyi kérdéskörére visszautalva tart előadást Cigánykodás címmel. Juhász Anita szombaton azonos időpontban a napjainkban egyre jobban elterjedő virtuális zaklatás témakörét járja körül. 
Az EU-tábor programkínálatában szerepel még számos előadás, illetve szórakozási lehetőség is helyet kapott. A részletes programot a rendezvény honlapján találhatják meg az érdeklődők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés