
Fotó: Barabás Ákos
Jobb körülmények között dolgozhatnak ezentúl a Melinda Instal székelyudvarhelyi székhelyén dolgozó értékesítői és a számlázói munkaközösség, miután új épületet avatott fel pénteken a vállalat.
2015. augusztus 18., 12:522015. augusztus 18., 12:52
„Már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy sikereinket azokkal együtt ünnepeljük meg, akik hozzájárultak a megvalósításokhoz: erről szól a mostani ünnepségünk is. Az igazság az, hogy rég nem szólhattam egy új beruházás kapcsán, ezért külön öröm számomra a mostani szalagavató” – fogalmazott a Melinda Instal új épületének átadóján a vállalat vezérigazgatója.
András Lehel az ünnepségen visszaemlékezett, eredetileg nem erre a helyszínre tervezték a kérdéses épületet, csupán 2011-ben döntöttek úgy, hogy a Bethlenfalvi út 314. szám alatti székhelyükön valósítják meg azt. Ugyanabban az évben részben be is fejezték a tervezett munkálatokat, így elkészült az 1000 négyzetméteres raktárfelület, amely – az idei év elejéig – outlet funkciót töltött be. A cégvezető rámutatott, az épület másik része, ahova számlázó és értékesítést végző kollégák költözhetnek, idén készült el – ha összességében nézzük, a beruházás értéke 200 ezer euró volt.
„Óriási különbség van a számlázó munkatársaink régi és új irodái között, hiszen a korábbi munkavégző helyiségben nyáron meleg volt, télen pedig hideg. Itt viszont nem lesz ilyen probléma” – fejtette ki András Lehel, aki egyúttal köszönetet mondott a befektetés megvalósításáért a vállalat részvényeseinek, valamint az elhivatott munkatársaknak és a projektben részt vevő szakcégeknek. Ezek után Botár Gábor római katolikus plébános Isten áldását kérte az újonnan elkészült épületre, majd a szalag átvágása következett. Végezetül a jelenlévők megtekinthették az irodákat, illetve a vállalat vezetősége ünnepi sütést is szervezett.
Nem állnak le a beruházások
András Lehel rámutatott, az elkövetkezőkben sem állnak le a munkálatok, hiszen már el is kezdték központi raktáruk kiterjesztését, amelyet 3 ezer négyzetméterről 5 ezerre növelnek. Ezen befektetés összértéke szintén eléri a 200 ezer eurót. Az igazgató azt is elmondta, hogy az átadott épület hátsó része új funkciót kap: a Melinda Steel számára rendezik be, amely így acéltekercsek leszabására alkalmas gyártási felületté alakul át. „Ez a Steel Service Center egyfajta megalapozása, melynek révén pluszszolgáltatásokat nyújthatunk acélterméket vásárlóink számára” – részletezte András Lehel.
(x)
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!