
Fotó: Pál Árpád
Tíz asztalt és nyolc szeméttárolót helyeztek el a polgármesteri hivatal munkatársai a Székelyudvarhely határában található kedvelt kirándulóhelyen, a Kerekerdőn. Múlt pénteken ugyanakkor kétszázhetven diák mintegy hat-nyolc köbméter szemetet gyűjtött ott össze.
2016. június 16., 13:132016. június 16., 13:13
Próbálják lépésről lépésre kialakítani, hogy valóban egy rendeltetésének megfelelő és használható tér legyen a kerekerdői piknikezőhely – mondta el lapunknak Dénes András, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal fejlesztési osztályának munkatársa. Első lépésként múlt hét végén kihelyeztek tíz masszív asztalt és szemeteseket, a jövőben pedig minden asztal mellé két-két padot tennének, valamint egy betonozott tűzhelyet is építenének, ugyanakkor távlati terveik között szerepel, hogy leaszfaltoztatják az oda vezető utat.
A polgármesteri hivatalnak évente ötvenezer lej áll rendelkezésére környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységekre, így minden esztendőben négy alakalommal – a víz, a Föld és a környezetvédelem világnapján, valamint a mobilitás hetén – nagyobb akciókat szerveznek. A programok célja, hogy a fiatalokat környezettudatos életmódra ösztönözzék. Pénteken is erre törekedtek, a Kerekerdőn megrendezett szemétgyűjtésben Székelyudvarhely majdnem minden iskolájából részt vett egy-egy osztály: a gyerekek összeszedték a szemetet, és tűzhelyeket alakítottak ki.
A piknikezőhelyet a továbbiakban is a városháza felügyeli, hetente elszállítják a hulladékot, és a polgármesteri hivatal rendszeresen ellenőrzi majd a kirándulóhely állapotát is.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!