
Fotó: Bodnár Arthur
Idén végzett fiataloknak rendez állásbörzét pénteken, szeptember 24-én 9 órától a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség.
2010. szeptember 21., 17:122010. szeptember 21., 17:12
2010. szeptember 21., 17:332010. szeptember 21., 17:33
Fotó: Bodnár Arthur
A székelyudvarhelyi állásbörzének ezúttal is a Márton Áron Ifjúsági Központ ad helyet – tájékoztatott Kerekes Mária, a megyei munkaerő-elhelyező központ udvarhelyi kirendeltségvezetője. Elmondta azt is, hogy bár elsősorban a 2010-ben végzett fiataloknak szervezik a börzét, arra bárki elmehet, aki állást keres. A kínálat egyelőre elég szegényes, hétfőig mindössze tíz cég jelezte részvételi szándékát, ez nagyjából fele a legutóbbi börzére jelentkező vállalkozások számának.
Most még nehezebb volt cégeket találni, mint legutóbb – közölte Kerekes Mária, ám azt is hozzáfűzte, hogy szeptember 24-éig még jelentkezhetnek, erre kaptak is ígéretet, sőt gyakran előfordul az is, hogy az állásbörze napján is jelentkeznek munkát ajánló cégek. A vállalkozások nagyjából 70 munkahelyet kínálnak az álláskeresőknek, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalt mindössze hármat – két biztosítási menedzsert és egy textilipari mérnököt – keresnek.
Szakképzetlen személyeknek is ajánlanak munkát, ugyanakkor asztalosokat, raktárost, cukrászt, gépkocsivezetőt, eladási ügynököt is keresnek az állást ajánló cégek, és a textiliparba is alkalmaznak munkaerőt – tájékoztatott az irodavezető.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.