Túlkapások az egészségügyben – a garantált minimálbért is csökkentették

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A napokban kapják kézhez az egészségügyi alkalmazottak első, 25 százalékkal csökkentett bérüket. Miközben az intézkedés értelmében egyetlen fizetés sem csökkenhet a 600 lejes országos minimálbér szintje alá, addig – a Sanitas szakszervezet szerint – Hargita megyében a minimálbér csökkentésére is van példa.

Széchely István

2010. augusztus 17., 17:512010. augusztus 17., 17:51

2010. augusztus 18., 10:192010. augusztus 18., 10:19

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Nagy az elégedetlenség az egészségügyben dolgozók körében, kevesen hitték, hogy a bércsökkentés ennyire érzékenyen fogja őket érinteni – mondja Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnöke. Az érdekvédelmi szervezet megyei vezetője ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy túlkapásokról is kapott visszajelzést, melyek szerint az egyik, Hargita megyei kórházban nem megfelelően alkalmazták a bércsökkentést szabályozó törvényt. A jogszabály szerint a 600 lejes garantált bruttó minimálbérnek meg kell maradnia, ez azonban nem számított, minden bért levontak 25 százalékkal, még akkor is, ha az éppen 601 lej volt – magyarázza Nyulas Emma, hozzáfűzve, hogy ilyen esetben csak egy lejjel csökkenthető az összbér. A szakszervezeti vezető egyelőre csak egy ilyen esetről kapott jelzést, de, mint mondja, a héten utánanéznek, hogy történt-e máshol is hasonló.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés