
A keresztény létmódot és a magyarságtudatot mélyítette el a félszáz 7–12 éves gyermek lelkében a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány Tükör-Kép tábora a héten. A szombati nyílt napon szentmisével zárult a személyiség- és kreativitásfejlesztő nyári programsorozat: a szülők is betekinthettek a tábor hangulatába. Végül mindannyiukat meghívták bográcsozásra.
2016. július 03., 18:202016. július 03., 18:20
A szelterszi Szent Gellért Ifjúsági és Rehabilitációs Központban tartott korosztályos tábor kerettörténetét mindig egy-egy magyar szent adja – tudtuk meg György Ida önkéntestől. Korábban Gellért, István, Imre, Erzsébet korát, tetteit elevenítették fel, idén pedig Szent László lovagkirály következett.
Az ötven gyermek Szentegyházáról és környékéről, Kápolnásfaluból, Lövétéről érkezett, de Marosvásárhelyről és Somosdról is voltak táborozók. A reggeli imák keretében minden napra jutott egy-egy részlet a szent életéből, amit az esti hálaadáson a nyolc önkéntes irányításával, naponta más-más csoport elevenített meg misztériumjátékkal.
Délelőttönként egymást váltotta az önismereti foglalkozás és a tematikus tánc. Délutánonként hagyományos és új keletű kézműves-foglalkozásokon fejlesztették alkotókészségüket. Volt bútor- és üvegfestés, elkészítették a családi szülinapi naptárakat, és ki-ki hazavihette a Szent László-hűtőmágnest is. László korát élhették meg egy délután, íjászkodtak, lovagoltak, „királykodhattak”. Hűsültek a Vargyas-patakban, kirándultak a közeli sziklákhoz, esténként pedig tábortűz mellett beszélgettek.
A szervezők Tükör-Kép programja vasárnaptól a kamasz korosztálynak szánt táborral folytatódik. Ezt követően a KiSérŐ táborba várják a sérülteket és családtagjaikat, majd a sérült fiatalok Őrangyal tábora alatt szintén Szent László palástja alá bújhatnak az részvevők.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!