
Képünk illusztráció
Fotó: Freepik
Több mint 9600 jelentkező vehet részt idén a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáján, amelyet kedden tartanak meg az erre kijelölt 42 vizsgaközpontban – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
2026. július 13., 20:482026. július 13., 20:48
A közlemény szerint a több mint 10.000 feliratkozott jelölt közül a megmérettetésen valamivel több mint 9600 vehet részt, akik teljesítették ehhez az összes előírt feltételt:
legalább egy tanévet tanítottak, és a jelenlegi tanévben jó, vagy nagyon jó minősítést kaptak,
legalább 8-as átlagot értek el a két tanfelügyeleti órahallgatáson és a szakmai portfólióra kapott jegyekből, de az ezekre kapott jegyek egyike sem kisebb 7-esnél.
A vizsga reggel 9 órakor kezdődik, a résztvevőknek négy óra áll a rendelkezésükre a vizsgafeladatok megoldására.
A végleges eredményeket július 27-én közlik. A véglegesítő vizsga jogosít fel a tanári szakma gyakorlására a közoktatásban.
A dolgozatokat digitálisan javítják a vizsgaközpontokban. A véglegesítő vizsga letételére legfeljebb háromszor lehet díjmentesen jelentkezni.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!