
Fotó: Barabás Ákos
Vízkereszt óta Székelyudvarhelyen is elkezdték kitenni a lebontott fenyőket. Az udvarhelyszéki településeken az is előfordul, hogy veteményesekben, szőlősökben használják fel a lecsupaszított fatörzseket.
2017. január 09., 19:112017. január 09., 19:11
Az általunk megkérdezett lakótársulási elnökök is úgy tapasztalják, hogy vízkereszt után az emberek elkezdenek megszabadulni fenyőiktől. Mint mondták, eddig nem volt semmiféle probléma, a tömbházlakók már megszokták, hogy egy meghatározott helyre kell kitenni a fákat.
A hulladékgazdálkodási vállalat folyamatosan szállítja el a kirakott fenyőket, és ezeket majd fel is dolgozza – számolt be portálunknak Koszta Attila, az RDE vezetője. Tavaly a Bányai János Szakközépiskola diákjai melegedtek a város lebontott karácsonyfáiból készült tüzelővel, de idén technikai okokból ez nem volt kivitelezhető. A hulladékgazdálkodási vállalatnak egyébként január végéig szól a szerződése a fenyőfák összegyűjtésére, de még február első hetében is össze szokták szedni.
László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője arról tájékoztatott, hogy illegális szemétlerakásnak minősül és büntetendő, ha a megadott határidőn túl és nem a szeméttárolók mellé rakják ki a fákat a lakók. Magánszemélyek esetében száztól ötszáz lejig terjedő bírság szabható ki, míg a jogi személyek ötszáz és ezer lej közötti bírságra számíthatnak.
Szentegyházán is a szeméttárolók mellett gyűjtik a lebontott karácsonyfákat, melyeket majd bedarálnak, és a hivatal fűtésére használnak fel – tudtuk meg Molnár Tibor polgármestertől. Azt is elmondta, hogy nincs szó nagy mennyiségről, alig egy köbméternyi tüzelőanyagot jelent csupán. Természetesen van, aki elégeti, sőt olyan is előfordul, hogy a kihelyezett gyűjtőpontok mellől is összegyűjtik a lakosok a fát.
A furfangos keresztúriak is összegyűjtik a kukákhoz kihelyezett fenyőket. Székelykeresztúr szőlőtermő vidék, így vannak idősek, akik szőlő- vagy paradicsomkarónak hasznosítják újra a fatörzseket – mesélte Rafai Emil polgármester. „Semmi nem vész el, csak átalakul” – mondta.
Falvakon szinte biztosan nem kerülnek szemétbe a karácsonyfák. A fenyédi Szász Éva elmondta, a faluban azt tapasztalja, hogy a vízkereszt után lebontott fákat az emberek eltüzelik. Az ő családja is évek óta összedarabolja a fenyőfát, és fűtésre használja fel.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!