
Szentegyháza csapata nyerte meg szerdán a Hargita megyei önkéntes tűzoltóegységek vetélkedőjét, így ők képviselik Hargita megyét a zónaversenyen is. Az ügyességi és gyorsasági vetélkedőn öt csapat mérte össze tudását a szentegyházi Vasas-pályán.
2016. június 16., 13:352016. június 16., 13:35
Az eseményről – amelyen Csíkszentmárton, Csíkszentmihály, Parajd, Gyergyószárhegy és Szentegyháza önkéntes tűzoltói vettek részt – Balázs Pált, a szentegyházi önkéntes tűzoltók parancsnokát kérdeztük, aki elmondta, a nyolc tagból és két segítőből álló csapatok három versenyszámban mérkőztek meg. Az első két szám egyéni, a harmadik a teljes csapatot igénybe vevő gyakorlat volt. Akadálypályán, ügyességi és gyorsasági próbán is összemérték tudásukat.
A győzelemnek köszönhetően immár harmadik alkalommal is Szentegyháza fogja képviselni Hargita megyét a zónák versenyén. A második és harmadik helyen Csíkszentmárton és Gyergyószárhegy tűzoltói végeztek. A nyereményt a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete ajánlotta fel, ami egy kétezer lej értékű kis motoros fecskendő, a másik két díjazott egy-egy tűzoltópalackkal térhetett haza. A zónák versenyén, amelyet július 15-én Fehér megyében rendeznek meg, Hargita, Kovászna, Maros, Fehér, Beszterce, Szeben és Brassó megyék legjobb tűzoltó-alakulatai vesznek majd részt. Ezt az országos követi majd szeptember 13-án, a tűzoltók világnapján.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!