
Fotó: Thomas Campean
Bár a válópert fontolgatók számára július óta kötelező mediátorhoz fordulni, ráadásul az igazságszolgáltatás által megszabott bélyegilleték is jelentősen megnőtt, egyelőre nem tapasztalható számottevő csökkenés a válások gyakoriságát illetően. A házasságkötések ellenben ritkultak Udvarhelyszéken – egyelőre mindkettőből több mint száz esetet jegyeznek évente.
2013. augusztus 08., 20:002013. augusztus 08., 20:00
2013. augusztus 08., 20:032013. augusztus 08., 20:03
Mint Mălăieşiu Gabriela Ramona, a székelyudvarhelyi bíróság elnöke elmondta, idén fél év alatt 56 válóperük volt. Tavaly összesen 122, 2011-ben pedig 145 házasságot bontottak fel a bíróságon. Leggyakoribb válóokok az alkoholizmus, családon belüli erőszak, valamint a család elhagyása, ám sokan hivatkoznak összeférhetetlenségre is a bíróságon. A bírónő hozzáfűzte, a válókeresetet július 1-je után beadóknak igazságügyi mediátorhoz kell fordulniuk, legalábbis azért, hogy tájékoztassák őket a további lehetőségekről. Ezt követően, ha a felek látnak esélyt a kapcsolat rendezésére, mediáción vehetnek részt, amely során lehetőségük nyílhat megbeszélni problémáikat, egy semleges harmadik fél közbenjárásával. Mivel a mediátorral való konzultációt csak nemrég tették kötelezővé, a székelyudvarhelyi bíróságnak még nem volt olyan esete, amelyben ilyenfajta békítési kísérlet történt. A válóper iktatásától számítva körülbelül hatvan napba telik, amíg az ügy a bíróhoz kerül – tájékoztatott a bíróság elnöke.
Egy 2010 decemberében érvénybe lépett jogszabály szerint nem minden esetben kötelező bírósághoz fordulniuk a különválást fontolgatóknak: az anyakönyvvezető vagy közjegyző is lebonyolíthatja azt, ha a házasság felbontása közös megegyezés alapján történik, és a párnak nincs kiskorú gyereke. Ilyen esetben a kérelem leadásánál a férjnek és feleségnek is jelen kell lennie. A típusnyomtatvány kitöltése után a pár harminc nap gondolkodási időt kap, ha ezidő alatt nem békülnek ki, kiállítják a válási bizonyítványt – ismertette Feleki Ildikó anyakönyvvezető a folyamatot. Az anyakönyvi hivatalnál idén mindeddig két házasságot érvényteleníttettek, évente általában 9–12 ilyen esetük van. Néhány éves és több évtizede tartó frigynek is vetettek már véget – náluk e két korosztály képviselői fordulnak meg a legtöbbször, hiszen ők felelnek meg az egyszerűsített válás kritériumainak.
Mindeközben a házasságkötések száma csökken: idén mindeddig 119 pár járult anyakönyvvezető elé. Tavaly 170 udvarhelyszéki esetük volt, ebben az évben azonban nem számíthatnak ilyen sokra – tájékoztatott Feleki Ildikó.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!