
Pál Lajos szerint az utak modernizálása a legnagyobb prioritás a községben
Fotó: Csató Andrea
Az utak rendbetételét tartja az egyik legfontosabb feladatnak Pál Lajos, Székelyvarság polgármestere, aki korábban alpolgármesterként és közbirtokossági alelnökként is dolgozott a közösségben. Mindemellett egy napköziotthon létrehozása is elengedhetetlen.
2025. február 09., 17:402025. február 09., 17:40
Nyitott emberként ismertünk meg Pál Lajost, Székelyvarság tavaly megválasztott polgármesterét, aki Tamás Ernőt váltotta a tisztségben. Az 1969-ben Székelyvarságon született Pál Lajos a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola faipari szakán szerzett képesítést. Ezt követően bútorgyárban helyezkedett el, majd idővel Magyarországon talált munkát, ahol kilenc évet dolgozott. Időközben megházasodott és két fia született, jelenleg pedig három unokája van.
Székelyföldre hazatérve ismét egy vállalatnál helyezkedett el, majd 2004-ben önkormányzati képviselő lett Székelyvarságon, időközben a helyi közbirtokosság alelnökének is megválasztották. Utóbbi munkahely meghatározó volt számára, hiszen feladatainak elvégzése során töviről hegyire megismerte a községet.
„Azt is tudom, hogy a 150 kilométernyi utunkból melyik szakaszon van egy-egy nagyobb kiálló kő, melyik erdőrészen voltak nagyobb kiszáradások. (…) Mindemellett
– magyarázta. Négy év kihagyás után ismét önkormányzati képviselő lett, majd alpolgármesterré választották. Utóbbi tisztséget egészen a tavalyi választásokig töltötte be.
A helyhatósági választások előtt egy évvel a korábbi polgármester bejelentette, hogy nem szeretne ismét indulni a községvezetői tisztségért. Ekkor Pál Lajos, az RMDSZ helyi szervezetének elnökeként arra kérte kollégáit, hogy keressenek jelölteket, akik megfelelők lennének a megüresedő tisztség betöltésére. Hangsúlyozta,
továbbá nem egy családbarát, nyolcórás munkahelyről van szó.
Hosszú idő után sem sikerült községvezető-jelöltet találni, így a felkéréseket meghallgatva, továbbá családjával konzultálva végül maga Pál Lajos vállalta a feladatot.
Nagyon kiterjedt úthálózattal rendelkezik a tanyavilág szerkezetű Székelyvarság
Fotó: László Ildikó
A polgármester arról is beszélt, hogy elődje irányítása alatt sokat fejlődött Székelyvarság, amely nemcsak felzárkózott az udvarhelyszéki községekhez, de például turisztikai téren el is került néhányat. Utóbbiban sokat segített a bob-, illetve a sípályák megépítése is.
Jelenleg nincs nagyobb kivitelezés alatt álló projekt Székelyvarságon, azok ugyanis tavaly lezárultak – tudtuk meg. A polgármester szerint ugyanakkor náluk az utak karbantartása és modernizálása a legfontosabb, ami nem kis feladat. Az utóbbi időszakban aszfaltúttal kötötték össze a Forrásköze, Nagykút, illetve Sólyomkő közötti részt a 137-es és 141-es községi utak rendbetételével, ám kihívást jelent a kivitelezők kifizetése, amelyek az anyagárak növekedésére hivatkozva számoltak fel többletköltséget. A községvezető bízik benne, hogy ehhez kapnak állami segítséget. A jövőben hasonló módon szeretnék felújítani az utat Küküllőmezeje és Zetelaka község adminisztratív határa között.
A többi községi út esetében nehezebb helyzetben vannak, hiszen azokat még telekkönyvezni kell, máskülönben nem lehet támogatást igényelni a rendbetételükre. Az erdei utak egy részénél ráadásul azt is el kell érjék, hogy azok az önkormányzat tulajdonába kerüljenek, jelenleg ugyanis az állami erdészet leltárán szerepelnek. Ilyen helyzetben van például a vízesés irányába haladó tekeresi út.
Az úthálózat karbantartása is nagy kihívás a községben, éppen ezért saját gépparkot vásárolt az önkormányzat a kiadások csökkentése érdekében. A későbbiekben egy úthenger beszerzéséért fognak pályázni.
Százötven kilométernyi utat kell gondozni Székelyvarságon
Fotó: László Ildikó
Az elöljáró arról is beszélt, hogy fontos lenne lépni a Szovátát Parajdon át Székelyvarsággal, majd egyebek mellett Zetelakával és Székelyudvarhellyel összekötő bicikliút megvalósítása érdekében is, hiszen az nagyban segítené a helyi idegenforgalmat.
Szerencsére sok a gyerek Székelyvarságon, és fontos, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák számukra a tanintézetekben – folytatta a polgármester. Éppen ezért elengedhetetlen a település központjában lévő óvoda belső felújítása, ugyanakkor a tisztási óvoda tetőzetének rendbetétele. Az elöljáró úgy gondolja, sokat segítene a szülőknek az is, ha létrehozhatnának egy napköziotthont, amiről már egyeztettek is a magyar kormánnyal. Mindemellett romániai forrásokban is gondolkodnak.
A futballpályáját a helyi közbirtokosság területén alakították ki, ám azt szeretnék, ha a telek a község tulajdonába kerülne, hiszen másképp nem végezhetnek ott fejlesztéseket. Éppen ezért területcserére készülnek a közbirtokossággal.
A polgármester szerint érdemes lenne létrehozni egy fás kazánnal működő hőközpontot is a községben, amellyel megoldhatnák a központban lévő fontosabb épületek fűtését. Erre van is megfelelő területük. Mindemellett egy napelempark is sokat segítene az önkormányzatnak, például a közvilágításhoz szükséges energia előteremtésében. A szennyvízhálózat kiterjesztése is megoldásra vár, hiszen a jelenlegi rendszer csak Székelyvarság egyharmadát fedi le.
Útnak indult a közel hétszáz zarándok Székelyudvarhelyről péntek reggel, akik a következő napokban gyalogosan mennek Csíksomlyóig, hogy együtt vegyenek részt a pünkösdszombati búcsús szentmisén.
A székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila ezúttal Mongóliáig terveznek eljutni, mintegy 25 ezer kilométert megtéve 60 nap alatt.
Közös rendőrségi és csendőrségi akció zajlott szerdán több Hargita megyei településen az iskolai biztonság erősítése érdekében: a tanintézményekben és azok környékén is zajlottak ellenőrzések.
Idén is megszervezik a székely himnusz napját Székelyudvarhelyen, ahol közösen idézik fel himnuszunk történetét, kulturális örökségét és azokat az alkotókat, akiknek munkája ma is része közösségi emlékezetnek.
Szolgálati járművek, rendvédelmi bemutatók és látványos kutyás program várja az érdeklődőket május 21-én a Márton Áron téren, a helyi rendőrség napja alkalmából.
Május 19-én, a ma is élő Székelyudvarhelyről származó holokauszttúlélő, Gold Renée 96. születésnapján avatták fel Székelyudvarhely első állandó holokauszt-emlékművét a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán.
Újraaszfaltozzák a székelyudvarhelyi Kossuth Lajos utca járdáit, amelyeket a gázvezetékek cseréje miatt bontottak fel. A helyreállítás a tervek szerint napokon belül elkezdődhet, és nem kerül pénzébe a városnak,
Elkezdődött az ivóvízhálózat kiépítése Székelydályában, Égében, Abránfalván és Székelypeteken – ezzel a beruházással szeretnék megszüntetni az évek óta tartó ivóvízhiányt. Kétszáz méter mélyről fogják szivattyúzni a talajvizet.
Több éves felújítás után megnyitja kapuit a Gyárfás-kúria Székelykeresztúron, ahol kulturális programokkal és közösségi eseményekkel várják az érdeklődőket május 24-én, vasárnap.
A parajdi polgármester mellett az urbanisztikus és a jegyző is büntetést kapott a Hargita Megyei Építkezési Felügyelőségtől a Korond-patak elterelését célzó munkálatok miatt, mivel hiányosnak találták a községháza által kibocsátott építkezési engedélyt.
szóljon hozzá!