Pipagyártás: a magyar művészet elfelejtett ága

Mint elhangzott, a dohány termesztése és fogyasztása a XVI–XVII. században terjedt át az amerikai kontinensről az egész világra. Káros hatásainak kimutatásáig gyógynövényként használták, s a mai nyugtatók egy része is tartalmaz dohánykivonatot – derült ki az előadáson. A történelmi ismertető további része a magyar pipázás históriájáról szólt: egyebek mellett például arról, hogy Magyarország területére a törökök hozták be a pipát – legelőször Erdélybe, pontosabban Gyulafehérvárra.
A pipázásnak azután valóságos kultusza alakult ki: diákok, művészek, hadvezérek, tudósok, kétkezi munkások is gyakran füstöltek szabadidejükben. A kezdetben divatos, mindössze néhány használatra alkalmas cseréppipákat a XVIII. században száznál több fazekas család gyártotta, havonta mintegy tízmilliót. A későbbi tajtékpipák műalkotásoknak is beillettek: a levetített képeken látható darabok a XIX. századból maradtak fenn, aprólékosan kifaragva csatajeleneteknek, mulatozásoknak, történelmi pillanatoknak állítanak emléket. A díszes daraboknak nevük is van, s már készítésük idején becsült értékük egy luxusautó árának felelne meg.

Mint Kádár János elmondta, a dokumentarista jelleg a magyar pipakészítés sajátossága: a megrendelők a számukra fontos történelmi, kulturális, társadalmi mozzanatokat örökíttették meg míves pipájukon. A mai pipázás ellenben más képet mutat: a pipának minél olcsóbbnak kell lennie, nem fektetnek akkora hangsúlyt annak művészi oldalára. A kilencvenes évekig a pipagyártás terén hatalmas visszaesés volt tapasztalható, ám mostanában ismét fellendülőben van, ami mutatja: van rá igény. Mostanra azonban a pipák csupán használati tárgyak, a régiekhez hasonló, aprólékosan kimunkált darabokat már nem gyárt senki – egyrészt mert nincs olyan mesterember, aki önszántából annyi időt és energiát fordítana egy pipa kifaragására, mint a XIX. században, másrészt mert megrendelő sincs rá, annyira drága. Manapság a legdrágább pipa körülbelül 1500 euróba kerül, ennek többszörösét érnék a míves darabok.

A jelenlévők nemcsak információkkal, de nyereményekkel is gazdagodhattak: az elhangzottakkal kapcsolatos kérdésekre adott jó válaszaikért jutalmul pipadohányt és -tartót, tisztítószereket és más kellékeket kaptak. A pipaestbe a nótázás is belefért: Petőfi Sándor Befordultam a konyhára… című költeményének dalolásába mindenki bekapcsolódott.

Aktív klubéletet élnek a pipások

A Székelyudvarhelyi Polgári Pipaklubot a közös baráti pipázások hívták életre: a közös pöfékelések még a kilencvenes években kezdődtek – tájékoztatott Orosz-Pál Levente klubelnök. A pipaklub tizenegy éve indult, s ugyanebben az időben meg is rendezték az első versenyt – jövő év májusában már a tizenegyediket tartják, önerőből. A Magyar Pipaszövetség tagjai saját költségükön magyar, európai és világbajnokságokra járnak, és baráti kapcsolatot tartanak fenn más Kárpát-medencei klubokkal. Egyéni és csapatversenyeket is nyertek már, de büszkék arra is, hogy világbajnokoktól tanulhattak, így még inkább kedvtelésükké válik a pipázás.

Az évek során több klubhelyiségük is volt, hosszabb ideje már a G. Music Pubban gyűlnek össze keddenként – ilyenkor közösen új pipákat és dohányokat próbálnak ki, megosztják egymással élményeiket, tapasztalataikat. Nemcsak klubtagok, hanem barátok is: a pipázás öröme, a dohányfüst illata táplálja közös szenvedélyüket. Bíznak abban, hogy tevékenységüket sikerül minél szélesebb területen meghonosítani: az udvarhelyi tagok már Székelykeresztúron is alapítottak pipaklubot. A székelyudvarhelyi közösség jelenleg tizenkét tagot számlál, ám ez egy nyitott klub, bárki csatlakozhat hozzájuk, aki szeretne kellemes környezetben pöfékelve kikapcsolódni – hangsúlyozta Orosz-Pál Levente.