
Fotó: Barabás Ákos
Az érettségi vizsgákon gyengébben teljesítő udvarhelyszéki tanintézetekben egyetlen diák sem igényelt felkészítőt a pótérettségire, ezért a legtöbb helyen nem is lesz ilyen foglalkozás. Az iskolaigazgatók szerint tanév közben volt lehetőség felkészülésre, ám azokra a pluszórákra is inkább csak a jó tanulók jártak.
2016. július 26., 20:102016. július 26., 20:10
Az utolsó száz méteren vannak azok, akik a sikertelen érettségi vizsga után újból próbálkoznának. Az elbukott diákok az augusztus 22–26. között zajló pótérettségin bizonyíthatnak ismét, ennek kapcsán megkérdeztünk néhány udvarhelyszéki iskolaigazgatót arról, hogy a fiataloknak miként segítenek behozni a lemaradást.
Az óvások utáni eredmények szerint a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola diákjai közül 45,03 százaléknak sikerült az idei érettségi. Végh Jenő igazgató érdeklődésünkre elmondta, mivel a tanárok szabadságolnak, a nyári hónapokban nem tartanak felkészítő órákat az elbukott diákoknak. Hozzátette, év közben adott volt a lehetőség, de akkor sem volt érdeklődés a felzárkóztató órák iránt. A szakközépiskola 159 végzőse jelentkezett az idei érettségire, a vizsgákon nyolcan nem jelentek meg, 83 diáknak pedig nem sikerült átmenő osztályzatot szereznie. Az augusztusi próbákra hetven diák iratkozott fel.
Az érettségin elbukott diákok eddig nem igényeltek felkészítő órákat – válaszolta érdeklődésünkre Fülöp Erzsébet, a Korondi Szakközépiskola igazgatója. Az intézményvezető szerint az elmúlt évekhez hasonlóan a tanév alatt volt lehetőség erre, ám akkor is inkább a jól tanuló diákok vettek részt a pluszórákon. A Korondi Szakközépiskola végzettjei közül 34-en iratkoztak fel az érettségire, de csak 29,41 százalékuknak sikerült átmenő jegyet elérni. Huszonnégy diáknak nem sikerült vizsga, közülük eddig tízen iratkoztak fel a pótérettségire.
Az elkövetkezőkben fognak egyeztetni a tanárokkal a felkészítőkről – mondta Sebestyén Elemér, a zetelaki P. Boros Fortunát Gimnázium igazgatója. Noha a diákok részéről nem érkezett segítségkérés, mégis szeretnének román- és matematikaórákat tartani az augusztusi vizsgák előtt. A zetelaki gimnáziumból idén kilenc végzős iratkozott fel az érettségire, egy diák nem jelent meg a vizsgákon, négynek pedig nem sikerült átmenőt írnia.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!