Négy önkormányzatnál alkalmaznának

Négy udvarhelyszéki önkormányzat kérte már az egyedi állások felszabadítását, többnyire könyvelőre, jegyzőre, építész szakemberre lenne sürgősen szüksége a községi polgármesteri hivataloknak. Két éves tilalom után rövidesen ismét alkalmazhatnak köztisztviselőket az egyedi posztokra, a községek többsége várhatóan élni is fog a lehetőséggel.

Széchely István

2011. március 08., 16:232011. március 08., 16:23

2011. március 09., 11:162011. március 09., 11:16

A kormány múlt héten meghozott döntése értelmében a kis létszámmal rendelkező polgármesteri hivatalok engedélyt kapnak, hogy az egyedi posztok betöltésére versenyvizsgát hirdessenek. Ezek az önkormányzatok két éve küzdenek a megszorító intézkedés hatásával, hiszen mostanáig csak hét megüresedett állás után alkalmazhattak volna egy személyt, ám a legtöbb kis létszámú alkalmazottal rendelkező vidéki polgármesteri hivatal számára ez azt jelentette, hogy esélyt sem kap az új személy alkalmazásra.

Az udvarhelyszéki önkormányzatok közül Szentábrahám, Újszékely, Szentegyháza és Székelyderzs polgármesteri hivatalai nyújtottak be kérést az egyedi posztok felszabadítására, próbálkozásaik azonban mostanáig nem jártak sikerrel, nem kaptak engedélyt az alkalmazásra. Sorban, már hónapok óta teszik le a kéréseket az önkormányzatok ez ügyben. Az ANFP-től, a Közhivatalnokok Országos Ügynökségétől kérik, hogy minősítsék át a posztokat, vagy hagyják jóvá a versenyvizsgát, de legtöbbször azt a választ kapják, hogy nem lehet – közölte Ladányi László, Hargita megye prefektusa.

Hargita megye 67 vidéki polgármesteri hivatala közül 10–12 már írásos kérésben jelezte igényét a prefektusi hivatalnál, de ennél jóval magasabb azoknak az önkormányzatoknak a száma, melyeknek szükségük lenne közhivatalnokokra – mondta el Ladányi László. „A kérések egyedi posztokról szólnak. Vagy könyvelőjük nincs, vagy építész szakemberük, vagy jegyzőjük” – fejtette ki a prefektus, hozzáfűzve, hogy minimum egy-két köztisztviselői állás betöltésére lenne szükség a községi önkormányzatok többségénél. A polgármesteri hivatalok várhatóan heteken belül megkezdhetik az alkalmazásokat, de csak miután megjelennek az új törvény alkalmazási normái.

A városi önkormányzatok és más közintézmények azonban továbbra is csak hét megüresedő poszt esetén alkalmazhatnak egy közhivatalnokot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

A háromszéki árvízkárosultaknak gyűjt utolsó előadásán a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín A Muzsika hangja című előadással gyűjt a háromszéki árvízkárosultaknak.

A háromszéki árvízkárosultaknak gyűjt utolsó előadásán a Csíki Játékszín
2025. június 17., kedd

Megvannak az első eredmények, ennyire lett sós a Maros és a Tisza Magyarországon

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a magyarországi határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén.

Megvannak az első eredmények, ennyire lett sós a Maros és a Tisza Magyarországon
2025. június 17., kedd

A romániai mozikba érkezik Schwechtje Mihály új filmje, a Sünvadászat

Június 20-án debütál a romániai mozikban Schwechtje Mihály legújabb nagyjátékfilmje, a Sünvadászat, amely a túlterheltség problémáját boncolgatja.

A romániai mozikba érkezik Schwechtje Mihály új filmje, a Sünvadászat
2025. június 17., kedd

Már Kézdivásárhelyen is igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány

Már Kézdivásárhelyen is igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány (CEI) a város Személynyilvántartó Hivatalánál – olvasható az önkormányzat közösségi oldalán.

Már Kézdivásárhelyen is igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány
2025. június 17., kedd

Erdélyben viharokra, délen kánikulára figyelmeztetnek

Kánikulára és viharokra is figyelmeztetett kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Erdélyben viharokra, délen kánikulára figyelmeztetnek
2025. június 17., kedd

Katonai toborzás indul Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Iancu de Hunedoara 385. tüzérzászlóalj toborzási kampányt indított hivatásos katonai állások betöltésére. A jelentkezési időszak június 11-től július 31-ig tart – adják hírül közleményükben az illetékesek.

Katonai toborzás indul Székelyudvarhelyen
2025. június 17., kedd

Kevesebb fellebbezést remélnek az átláthatóbb érettségitől

Lezárult az érettségi, amely számos újdonságot hozott, például most először lehetőség nyílik a dolgozatok megtekintésére is, még a fellebbezés előtt. Bárki megtekintheti a dolgozatát, aki pénteken 14 óra és 17 óra között kérést nyújt be.

Kevesebb fellebbezést remélnek az átláthatóbb érettségitől
2025. június 17., kedd

Környezetvédelmi miniszter: elkezdődik azoknak a bányáknak az ellenőrzése, ahol fennáll vízszennyezés veszélye

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a Parajdon történtekből okulva ellenőrzéseket rendelt el azoknál a bányáknál, ahol fennáll a vízszennyezés veszélye.

Környezetvédelmi miniszter: elkezdődik azoknak a bányáknak az ellenőrzése, ahol fennáll vízszennyezés veszélye
2025. június 17., kedd

Forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen – ezúttal a városközpont érintett

Forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhely központjában kedden és szerdán.

Forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen – ezúttal a városközpont érintett
2025. június 17., kedd

Múzeumok Éjszakája az EMŰK-ben és a MAGMA-ban – művészet, zene és élmények egy éjszakán át

Ismét megnyílnak a kapuk a képzőművészet kedvelői előtt: az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz Sepsiszentgyörgyön.

Múzeumok Éjszakája az EMŰK-ben és a MAGMA-ban – művészet, zene és élmények egy éjszakán át