Napközis csoport indul Felsőboldogfalván

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A szülők kérésére napközis csoporttá alakul át a felsőboldogfalvi óvodás osztály, miután a község vezetősége felújíttatta a régi iskola épületét. Az alacsony gyereklétszám miatt megszűnik az óvoda Patakfalván.

Fülöp-Székely Botond

2016. július 25., 19:332016. július 25., 19:33

Elkészültek a régi iskola épületének felújításával Boldogfalván, még az udvart is rendbe tették, így szeptemberben indulhat a napközis csoport – fejtette ki lapunknak Tamás Zoltán, a községben működő tanintézetek igazgatója. A napközi elindítása előtt közvéleménykutatást tartottak, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy a szülők igénylik-e az egész napos foglalkozások megszervezését. Bár voltak olyanok, akik szerint az óvoda működtetése elegendő, a többség másként vélekedett: az Udvarhelyen dolgozóknak kényelmesebb, ha nem a városba kell vinniük a gyerekeket.

Eddig az épület két termében működött az óvoda, idéntől egy napközis csoport és egy előkészítő osztály költözhet be. Az igazgató jó eredménynek ítélte meg, hogy többen Udvarhelyről is elhoznák gyerekeiket és Boldogfalván íratnák be a tanintézménybe. Hangsúlyozta, aki ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is óvodába járjon a gyereke, a község más településein megoldhatja ezt, hiszen vannak iskolabuszok. „A templom és az iskola meghatározza a falu életét. Fontos, hogy itthon maradjanak a gyerekek, itt sajátítsák el a hagyományokat, illetve megismerjék a települést” – fogalmazott Tamás.

A napközi udvarán még el kell helyezni a játszótér elemeit – hinta, csúszda stb. –, illetve egy kisebb székely kaput szeretnének állítani a bejárathoz, a termekben pedig folyamatban van a takarítás. Noha az ételek melegítése megoldható lesz a korszerűsített épületben, főzni még nem lehet, ezért az étkeztetést udvarhelyi beszállítóval oldanák meg. A hátramaradt munkát elvégzik a szeptemberi kezdésig – tette hozzá Tamás Zoltán.

Jövő tanévben csak három óvodás korú gyerek lesz Patakfalván, ezért az ottani óvoda meg fog szűnni. Tamás Zoltán elmondta, az óvónő a boldogfalvi napköziben kap majd munkát, ahol amúgy is szükség van egy újabb alkalmazottra, a kicsiket pedig iskolabuszokkal fogják bevinni a községközpontban működő intézménybe. Hangsúlyozta, szeretnék, ha nem kellene bezárni a tanintézményeket, de ha nincs gyerek, nincs mit tenni. Örülnek, hogy legalább a tanítói állás nem szűnik meg.

A boldogfalvi napközibe augusztus 10-éig lehet beíratni a három évet betöltött gyermekeket. A jelentkezőket a Fülöp Áron Általános Iskolában várják hétköznapokon 10–13 óra között. Az oktatás szeptember 12-én kezdődik.

Képalá: A napközi épülete. Már csak be kell rendezni a termeket

Ide járnak majd a napközisek szeptembertől

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés