Míves Emberek Sokadalma – politikán felüli, támogatásra érdemes

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Tizenöt napirendi pontot vitat meg az újonnan megalakult székelyudvarhelyi képviselő-testület a pénteki, első rendes havi ülésén. Egyebek közt a szejkei strand belépőjének értékéről, két tanintézmény székhelyének béréről, illetve a Míves Emberek Sokadalmának támogatásáról is dönt majd a testület.

Veres Réka

2016. július 13., 19:312016. július 13., 19:31

A napirendi pontokról szerdán Jakab Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt koalíciójának önkormányzati frakcióvezetője és Orbán Balázs, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezető-helyettese tartott sajtótájékoztatót. 

Az első két napirendi pont a katolikus egyház ingatlanjában működő Tamási Áron Gimnázium, valamint a református egyház épületében működő Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium éves bérleti díjának növelésére vonatkozik. Erre az évre a törvény által megengedett legnagyobb összeget, 280 ezer lejes bérleti díjat terjesztett elő a szakbizottság, ami Jakab Attila szerint sokkal nagyobb a korábbiaknál. Az összeget a két egyház az ingatlanok feljavítására fordíthatja. Orbán szerint a bérleti díj növelését már márciusban is javasolták, ám az akkori polgármester, Bunta Levente visszavonta ezt.
A harmadik napirendi pontban előterjesztett határozattervezet egy, a Szászok táborában található, 2709 négyzetméteres területtel kapcsolatos, melyről tulajdonosai lemondanának a város javára. Orbán elmondta, gondok vannak a város köz- és magántulajdonába leadott ingóságok leltározásával, ezért prioritás lesz ezek rendezése. A pénteki tanácsülésen egy régen államosított beltelek tulajdonjogának megállapítására is javaslatot tesznek. Jakab Attila elmondta, a rendszerváltás előtt sok ház eladásakor az állam tulajdonába került a ház alatti terület, amiről sokan nem is vettek tudomást, ez manapság hagyatéki eljárásokkor, házak eladásakor derül ki. Hozzátette, nincs nyilvántartás arról, hány ilyen eset van a városban, ezért azt javasolja az ingatlantulajdonosoknak, hogy nézzék át irataikat.

Idéntől ismét a város vette át a szejkei strand működtetését, ezért a negyedik napirendi pont az itteni jegyárak meghatározásáról szól. Bár erre vonatkozóan már érkezett egy előterjesztés a helyi adók és illetékek, illetve a vagyongazdálkodási osztálytól, miszerint a belépők értéke legyen azonos a városi strand jegyáraival, a frakció szerint egyebek közt a távolság és a strandkörülmények miatt a Szejkén alacsonyabbak kell legyenek az árak. Míg a városi strandon gyerekeknek hat, felnőtteknek pedig tíz lejbe kerül a belépő, ők azt szeretnék, hogy a szejkei strandon az egész napos jegyért négy lejt fizessenek a gyerekek és hetet a felnőttek, délután négy után pedig két, illetve négy lejt.

A Cekend-bejáratnál, illetve a Csereháton megüresedett ifjúsági és szociális lakásokba beköltözni szándékozó igénylők ügyében is döntenek pénteken a tanácsosok, valamint a város tulajdonában lévő erdőkből kitermelt fa nyilvános árverésen történő értékesítéséhez szükséges kiindulási árat is meghatározzák. Átminősítenék ugyanakkor az Udvarhely Néptáncműhely egyik be nem töltött táncosi állását, hogy pályakezdő táncos is jelentkezhessen a munkakörbe. Az Urbana Rt. részvényeseit képviselő közgyűlés összetételéről is döntenek, hét tagot választanak meg erre pénteken a képviselők közül.

Az utolsó napirendi pont arról szól, hogy a július 29–31. között tartandó 16. Míves Emberek Sokadalma rendezvény társszervezőjeként az önkormányzat fele-fele arányban osztozna a költségeken az Artera Alapítvánnyal, 30 ezer lejes keretösszeggel. „Függetlenül attól, hogy milyen színekben van jelen az Artera Alapítvány vezetője az önkormányzatban, az érték és a munka, amit megvalósítanak, támogatásra érdemes” – fűzte hozzá a frakcióvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés